Bod Péter Ákos: Műkedvelő körökben születnek nagyon fontos döntések

Bod Péter Ákos: Műkedvelő körökben születnek nagyon fontos döntések

Bod Péter Ákos volt jegybankelnök ezúttal az Új Kezdet gödöllői nagygyűlésén bírálta a kormányt és szorgalmazott kormányváltást. Az új párt kongresszusán az is eldőlt, hogy a jövő évi választásokon együttműködnek az LMP-vel, miniszterelnök-jelöltként pedig Szél Bernadettet támogatják.

 Az Örömóda dallamára vagyis az EU himnuszára  vonult be Szél Bernadett és Gémesi György az Új kezdet párt  gödöllői nagygyűlésén. Az LMP és az Új kezdet vezetőinek közös belépője majd kézfogása is jelezte, hogy a két párt szorosabb együttműködésre készül.

A vezérszónokok előtt a szakértők és támogatók szólaltak fel. Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnök azt hangoztatta, jövő áprilisban új korszak kezdődik: „új korszaknak, új kormányzat kell. Ez a mostani kormányzat nagyon furcsa, ami Magyarországon van. Egy túlméretezett végrehajtó hatalom. Soha nem volt ennyi államtitkár, miniszter és mindenfajta tisztviselő, végrehajtó társaság. De a politika csinálást azonban nem ismerjük. Titokzatos, titkos, gyakran úgy gondolom hogy műkedvelő körökben születnek nagyon fontos döntések. Ennek nem így kellene lennie.  Azért van a parlament, azért vannak a pártok.”

Hírdetés

Az LMP az Új kezdettel közösen dolgozta ki azt a programot, amely szerintük alkalmas lehet a Fidesz leváltására. Gémesi György szerint pártja még túl fiatal az önálló induláshoz, a lehet más a politikát viszont sok mindenben tudják segíteni. „Azzal tudunk hozzájárulni hogy polgármesterek vagyunk. Tudunk az emberek nyelvén beszélni, és ezt a lokalitást visszük be ebbe az együttműködésbe. Az LMP-nek van egy frakciója, országos párt, nyilván nekik abban van nagyobb mozgásterük. Együttesen ez egy olyan eredményt hozhat, ami jól hozzásegít bennünket a választások eredményességéhez” – mondta.

Az LMP társelnöke azt hangsúlyozta, az oktatásban vagy az egészségügyben is meg kell hallgatni az emberek, településvezetők véleményét, javaslatait.

„Nincs egy működő egészségügyünk, egy kiváló oktatásunk, és nincsenek jó bérek ebben az országban. Gémesi György kiemelte a fiatalok ügyét, és hogy Magyarország egy olyan ország lett, ahol a kivándorlás tragikus méreteket öltött. Mindannyian tudjuk, hogy a megoldás az országban szerves együttműködésben kell hogy megvalósuljon, és ennek a legkézenfekvőbb formája az, hogy ami és akik behálózzák az országot a kistelepülések és azok vezetői, azok az emberek akik ott élnek, együtt kell velük gondolkodnunk a közös problémák megoldásán” – jelentette ki Szél Bernadett.

A tervek szerint az LMP és az Új kezdet novemberben írja alá azt az együttműködési megállapodást, mely minden részletet szabályoz majd. Az azonban már most biztossá vált, hogy a közös miniszterelnök-jelölt Szél Bernadett lesz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »