Bogár László: Hazugságok hazugsága

Sem a bűn megvallása, sem az elhagyása nem igazán történt meg, így aztán az irgalom sem nagyon érkezik…

Bár Gyurcsány Ferenc tíz évvel ezelőtt elhangzott híres őszödi beszéde már lerágott csont, de azért van az egész történetnek néhány olyan mozzanata, amelyen talán érdemes eltöprengeni. Gyurcsány Ferenc egyébként önmagában teljesen érdektelen lenne ma már, mert a magyar politikának nevezett bohózaton belül is a leginkább szánalomra méltó figurák egyike, s még annak sincs tudatában, hogy egy évtizede minden megszólalásával pontosan azoknak tesz óriási szolgálatokat, akik ellen, legalábbis látszólag, olyan óriási hévvel harcol. De a tíz éve elmondott beszédének van egy olyan, önmagán messze túlmutató üzenete, amelynek ma is van és a jövőben még inkább lesz jelentősége. Még mielőtt azonban ebbe belekezdenék, annyit érdemes előrebocsátani, hogy a hazugsághoz általában is hazug a viszonyunk.

Mert miközben minden kultúra mindig elítélte, büntetni rendelte a hazugságot erkölcsileg és jogilag egyaránt, mindenki tudja, hogy miután három- és ötéves korunk között megtanultunk hazudni, naponta legalább háromszor hazudunk életünk során. Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy a hazugság képessége az állatvilágban is egyértelműen szelekciós előny, hiszen a rejtőzés, a lopakodás, vagyis „mások tudatos megtévesztése” a szó szoros értelmében életfontosságú. Arról nem is beszélve – vagy nagyon is beszélve! –, hogy a politika valójában a három állati hajtóerő (létfenntartás, fajfenntartás, territóriumért való küzdelem) egyike, így, mondhatni természetes terrénuma a hazugságnak.

Ezt rengeteg olyan vicc is alátámasztja, mint hogy honnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik, és a válasz, hogy hát onnan, hogy mozog a szája. A politikus egyébként azért nem tud nem hazudni, mert a politika lehetetlen és képtelen feladatot tűz maga elé. Kívülről és mondhatni azonnal akar olyan fontos társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat elérni, alapvető újratermelési mintázatokat megváltoztatni, amelyek csak igen hosszú idő alatt és kizárólag belülről változtathatók meg. Ahogy az ősi keleti bölcsesség mondja, ha változást akarsz, a változás légy te magad. Vagyis vedd végre észre, hogy a valóság nem más, mint a te tükörképed, saját magadat látod tehát ebben a tükörben, és ha nem tetszik, akkor változz meg te magad. Minden, ami a rajtunk kívüli társadalmi valóságban van és rossz, az csak azért létezhet, mert mi hagytuk/hagyjuk. Mert vagy észre sem vettük a kialakulását (nem volt kellő tudásunk), vagy észrevettük ugyan, de nem volt bátorságunk tenni ellene, vagy, ami a lehető legrosszabb, cinikusan megalkudtunk a rosszal, saját rövid távú vélt előnyeink oltárán feláldoztuk megtartó közösségünk hosszú távú üdvét.

Hírdetés

Az SZDSZ nevű jelenséghalmaz például csak azért tudott két évtizeden át mérhetetlen károkat okozni a magyar társadalomnak, mert 1990-ben a „szabad választásokon” kis híján a legerősebb párttá tette a „szabad” magyar szavazó. Az, aki megvallja és elhagyja a bűnt, irgalmasságot nyer – mondja a szentírás, de sem a bűn megvallása, sem az elhagyása nem nagyon történt meg, így aztán az irgalom sem nagyon érkezik. Az őszödi beszéd máig sem feltárt paradoxona is erre az összefüggésre vezethető vissza. Ennek lényege, hogy a Gyurcsányt a beszéde miatt – persze már csak a szeptemberi nyilvánosságra kerülés után – elítélők a hazugságon háborodtak fel. Csakhogy ezzel kimondatlanul ők maguk is megerősítették és megerősítik ma is azt a végzetes tévhitet, hogy akkor ebben a titkos beszédben Gyurcsány igazat mond.

Formális logikai értelemben ez persze nem is lehet másként, hiszen a beszédben éppen azt vallja be, hogy hazudtak éjjel és nappal. Csakhogy, és éppen ez a legfőbb csavar ebben a történetben, Gyurcsány a legpusztítóbb módon akkor hazudik, amikor látszólag igazat mond. Vagyis amikor úgy állítja be, hogy a legfőbb bűnük az volt, hogy hagyták a magyar népet szabadon pazarolni, „túlfogyasztani”, hedonizálni, a „lehetőségein túlterjeszkedni”. Ez a Kádár János 1979-es alaphazugsága óta minden nagy magyar „megszorító” mélyhazugsága. Hogy tudniillik minden egyensúlyhiány, a deficit és ennek nyomán a növekvő eladósodás arra vezethető vissza, hogy a magyar nép, ahogy Kádár fogalmazott, „tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ér”.

Az őszödi beszéd körüli kommunikációs örvénylések kavargásában éppen ez a lényeg veszett el. Ez teszi lehetővé, hogy ma is számos elemzés emeli ki, hogy az ország helyzete sokkal jobb is lehetett volna, és lenne ma is, ha Gyurcsány Ferenc szépen, nyugodtan „végigvihette volna reformjait”. Pedig ma például Franciaországban azért alakultak ki polgárháborús állapotok, mert a francia társadalom egyre inkább vesztes többségének kezd elege lenni abból, hogy miközben életkörülményei és pláne távlatai folyamatosan romlanak a szinte permanens megszorítások miatt, mégis őt vádolják pazarlással és túlfogyasztással. De bármikor fellobbanhat hasonló polgárháború a világ szinte bármelyik pontján.

A globális tőkestruktúrák számára ugyanis minden „lokalitás” csupán egy külszíni fejtéssel letermelhető erőforrásmező. A Gyurcsány típusú kollaboránsok pedig, miközben nagy ügybuzgalommal elősegítik saját lokalitásuk globális kifosztását, önmagukat igazi „reformerként” és persze „hazafiként” próbálják feltüntetni. A tíz évvel ezelőtt történtek hosszú távú tanulsága tehát főként éppen az, hogy a globális véleményhatalmi terrorgépezetként működtetett média mindent megtett és megtesz ma is azért, hogy lehetőleg soha ne is szabadulhassunk ki a hamis értelmezéseknek ebből a ketrecéből.

www.magyarhirlap.hu – Bogár László


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »