Bogdán László sztorija – lassan kibújik belőlem a bennem lakozó Bayer Zsolt

Bogdán László sztorija – lassan kibújik belőlem a bennem lakozó Bayer Zsolt

Ugyanakkor munkára, írásra ösztönöznek. Ha ők nem lennének, ezek a dolgozatok sem készülhetnének el. Mindent egybevéve szerencsésnek mondhatom magam, hogy abban a korban élhetek, amiben ők is élnek.

Az irónia és a humor fontos, talán a legfontosabb védelmi rendszer. Hogy ne kezdjem egy összetört széklábbal darabjaira törni a tévét, meg kell próbálnom viccnek felfogni mindazt, ami Simicska bosszútévéjéből ömlik. Máshogy nem lehet.

Szeretem és tisztelem Bayer Zsolt barátunkat, az esetek 90 százalékában egyet is értek vele, ha meg nem, akkor sincs gond, legfeljebb szeretettel elküldöm a sunyiba, ő meg szeretettel el is megy. Aztán, ha majd időnk engedi, koccintunk egyet néhány kiváló Csiki sörrel. Nincs harag.

A stílus azonban nem mindig szerencsés, még akkor sem, ha sokszor indokolt és érthető is. Az okos, mégis vulgáris szavakba becsomagolt gondolatai elriaszthatják, megijeszthetik az olvasókat. Különösen az „ellen-olvasóit”. Persze tudjuk, hogy az ilyen műfelháborodások, mennyire műviek, hiszen a felháborodók, aláírók, és díj visszaadók, szabadidejükben Tota W., és Hont úr bazdmegelős, szarozós publicisztikáikat olvasgatják munkaidejükben, meg Ádert bajszos szarozva, Orbánt büdös cigányozva “gecicsökkentésért” tüntetnek. Ilyenek. De sajnos ők, és a médiájuk is hangosabb, mint Bayer vagy az én szavam… Bár magukat betiltottnak hallucinálják (a kábszi rossz!) mégis sokkal több emberhez jutnak el, mint mi.

A „betiltottak” Bayer szavait kiforgatják, személyét lejáratják, írásait szalonképtelennek nyilvánítják. Pedig jó írások.

Na de, hogy miért is beszéltem ennyit Bayer Zsoltról?

Mert bizony nálam is időnként betelik a pohár, én is ki tudok jönni a béketűrésemből. Amikor már nem segít a humor, az irónia, a 27 évnyi katonai fegyelmet igénylő balettos múlt. Amikor kénytelen vagyok tiszta erőből azért összpontosítani, hogy ne hajítsam ki az ablakon a televíziót, és ne kezdjek sűrű bazdmegelések között írni. Amikor minden energiámat arra kell használnom, hogy úriember maradjak. Hogy ne engedjem kitörni a bennem élő Bayer Zsoltot. Pedig lassan ki fog…

Történt, hogy Cserdi celebpogálmestere olyannyira belezavarodott az általa kitalált népmesei elemekkel tűzdelt történetébe, hogy még az őt celebstátuszbán tartó médiának is elkezdett kínossá válni. Le is vették egy hétre a képernyőről, és pszichológusok, valamint felkészült kommunikációs szakemberek tréningezték, hogy mit is mondjon, ha visszatér a médiába.

Bogdán urat állítása szerint leköpték, megrugdalták, elütötték, és valószínűleg kerékbe is törték, valamint forró ólmot öntöttek a fülébe. Ezen állításait az elnyomott, és betiltott sajtó egy teljes hétig címlapon is tartotta, mint legfőbb bizonyítékot arra nézve, hogy az „orbáni-gyűlöletkampány” micsoda állatokká változtatja a magyar embereket. Én már akkor is jeleztem, hogy egyrészt baromira nem stimmel a sztori, másrészt, amennyiben a Soros plakátok és a jobboldali újságírók utórezgései okozták a celebpolgi sérelmére elkövetett állítólagos cselekményeket, akkor érdemes lenne körülnézni Svédországban, és Merkelisztánban, mert emlékeim szerint arrafelé statisztikailag elhanyagolható számú Soros plakát lett kihelyezve, ahogyan a jobboldali „lakájpropandisták” előfordulási aránya is a nullához konvergál, és mégis, valami, furcsa, megmagyarázhatatlan okból, igen gyakran lesz a lángok martaléka a „menekültszállások” egy jelentős része, a migránsringató polgármestereket pedig időnként megszurkálják. Nem is beszélve arról, hogy az utcán felügyelet nélkül mászkáló afgán megélhetési menekülteket pedig csukjával és baseball ütővel felszerelkezett helyi erők próbálják rábírni a mielőbbi távozásra.

Egyszóval, bár remekül hangzik, hogy a Soros plakátok miatt változott Magyarország a gyűlöletországába, ez nem igaz.

Ahol az embereket nem védi kerítés az új-európai honfoglalóktól, és napi szinten tapasztalják meg, milyen a sokszínű multikulti, ott bizony sokkal radikálisabb eszközökhöz szoktak nyúlni a haladást nem értő őslakosok, mint azok az őcsényi magyarok, akik kiszúrták egy kisbusz négy kerekét.

Hírdetés

Visszatérve Péterfi ordas hazugságára, amely révén nagyot ment a haladó sajtóban, miszerint Bogdánt hősies ígérete miatt köpködik és verik a Soros plakátok miatt eszüket vesztett, habzó szájjal gyűlölködő magyarok, ki kell jelentenünk, hogy jókora nagy marhaság az egész! (Péterfi mind műsorát promóciózó Facebook posztjában, mind gejltől csöpögő rettenetes propagandisztikus elemet tartalmazó műsorában arról beszélt, hogy Bogdánt az Őcsényből „elüldözött” „menekültek” befogadására tett szándéknyilatkozata miatt érték a fent nevezett inzultusok) Mert mit látok a tévében a minap?

A cölöppolgi Kámán Olgánál kerek perec kijelentette, hogy nem a Soros plakátok által felhergelt, „idegengyűlölő” fasiszta magyarok billentették fenéken, hanem azok a romák, akiknek már nagyon régóta a bögyében van ízléstelenül túltolt önfuttatása, celebkedése, buta kinyilatkoztatásai miatt. Semmi, de tényleg semmi köze nem volt az állítólagos megveretéséhez annak, hogy ő befogadta volna a menekülteket Cserdibe egy kellemes egyhetes wellness pihenésre.

Miközben Péterfi egy hétig ezzel haknizott… Miközben Kálmán szélsőségesen objektív Olga három hete minden vendégével arról beszélget, hogy szegény Bogdán, lám, hogy megverték amiatt, mert menekülteket fogadna be…

És akkor el is érkeztünk a bennem lakozó Bayer Zsolthoz.

Elmondhatatlanul nehéz most iróniával kezelni ezt a gusztustalan hazugságot. Ezt a felháborító legendagyártást. Azt, hogy hetekig hazugságokkal tömték a magyar embereket. És nagyon küzdök, hogy ne bazdmegelve küldjem el az anyjába Péterfit, Kálmán Olgát, és az egy hétig sunyin lapító Bogdán Lászlót, a komplett libsi sajtóval együtt.

Emberfeletti küzdelem.

Bunkósbotnak használtak egy hazugságot. Hetekig erről cikkeztek, erről írtak, ezzel ütöttek, rúgtak minket, magyarokat. Egy ócska hazugsággal. Hogy nem szakadt rájuk az ég?

Elmegyek futni. Kifutom magamból a mérget, a bazdmegeket. Meghagyom Zsoltnak a vulgáris szavakat. De ezek után megértem őt, és a sunyiba sem fogom szeretettel elküldeni, ha káromkodik egyet.

Adjál nekik Zsolt! Hadd szóljon, megérdemlik!

Forrás: ]]>polgarportal.hu]]>; fotó: youtube.com

]]>www.pestisracok.hu]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »