Boldog Batthyány-Strattmann László feleségéről írt könyvet Székely János megyéspüspök

Boldog Batthyány-Strattmann László feleségéről írt könyvet Székely János megyéspüspök

Székely János szombathelyi megyéspüspök Coreth Mária Terézia – Az aranyszívű feleség című könyve Boldog Batthyány László feleségének életét kívánja bemutatni az olvasóknak, kiemelve emberi nagyságát, amely mindeddig kissé háttérbe szorult Boldog Batthyány-Strattmann László érdemei mellett.

Boldog Batthyány-Strattmann László neve nemcsak a Szombathelyi Egyházmegyében, de országszerte is sokaknak ismerősen csenghet. Keveset hallunk azonban a hercegorvos „háttérországáról”, amelynek központja és hajtóereje is felesége, Coreth Mária Terézia, vagy ahogy a családban nevezték, Misl volt. Egyes körmendiek így vélekednek róla: „nagyobb szent volt, mint a férje”. A kiadvány azt a Mislt igyekszik bemutatni, aki a Sacré Couer-beli neveltetése során mély vallásosságra tett szert, olyannyira, hogy hite később „átragadt” férjére is. Ő volt az az asszony, aki tizennégy gyermekkel ajándékozta meg hitvesét.

„Batthyány-Strattmann László boldoggá avatásakor nagyon sokan – püspökök, papok, hívek, történészek – mondogatták, és mondogatják azóta is: milyen kár, hogy nem a feleségével együtt avatták őt boldoggá.

Coreth Mária egy vidám, minden jóért lelkesedni tudó, őszintén és nagyon mélyen vallásos, nagyszerű asszony volt. Mindenben a férje mellett állt, megtanult magyarul, segítette őt a műtétek közben, a kórházi adminisztrációban és a szegények támogatásában. Tizennégy gyermeket hozott a világra. Értett ahhoz, hogy a férjét a zárkózottságából, a rossz hangulataiból kiemelje, hogy jó irányba alakítsa, segítse őt.”

Lili, a legidősebb lányuk így vallott a szüleiről: „Még életemben nem láttam ilyen boldog párt, legalábbis nem olyan emberpárt, akikben az egymás iránti érdeklődés mindkét részről ennyire teljes volt.”

Hírdetés

Székely János megyéspüspök újonnan megjelent könyvéből megismerhetjük Coreth Mária Terézia életének főbb állomásait, mozgatórugóit.

Amellett, hogy gyermekeit nevelte, jutott ideje arra is, hogy férje mellett lelki társként és a munkában is kiteljesedjen. E kiadvány célja, hogy szélesebb körben is megismertesse és kiemelje férje árnyékából e nagyszerű asszony alakját.

A könyv megvásárolható a Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadóban (cím: 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3.) és www.martinuskiado.hu oldalon.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »