Botka László testőröket fogadott

Botka László testőröket fogadott

Az MSZP-ben is érthetetlennek tartják, hogy nyilvános szereplésein miért veszi körbe magát morózus testőrökkel Botka László – írja a magyaridok.hu. „Nem tudjuk, mitől fél” – fogalmazott a portál szerint az egyik elnökségi tag. A 2014-es kampányban Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és pár kivételtől eltekintve Bajnai Gordon is személyi védelem nélkül próbálta népszerűsíteni programját, politikáját.

Jó ideje már csak ijesztő külsejű, marcona testőrökkel megy az emberek közé az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Szeged polgármestere. Botka László legutóbb Makóra látogatott el, ahol ugyancsak fekete inges, napszemüveges, kigyúrt, inkább az éjszakai életet idéző figurák társaságában jelentette be, hogy Rója Istvánt javasolja a Csongrád megyei 4-es körzet szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének – olvasható a magyaridők.hu-n.

A helyi hírportál, a promenád.hu így ír az esetről: „Botka László nem egy éjszakai lokálba érkezett, nem éjjel 2 órakor tartott szemlét a déli határszakaszon lévő kerítésnél és nem háborús övezetben nyilatkozott. Miért kellett őt védeni és mitől, netán kitől? Az alkalmaz testőröket, aki fél, vagy jelenlétükkel fenyegetni kíván”.

A portál megjegyzi azt is: a település jelenlegi országgyűlési képviselője, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, noha tehetné – vagy akár pozíciójánál fogva indokolt is lehetne – még egyszer sem jelent meg így, noha számtalan sajtótájékoztatót és lakossági fórumot tartott.

Szegeden sem érzi magát biztonságban?

Egyelőre nem tudni, ki finanszírozza és milyen forrásból a marcona védőőrizetet Fotó: szegedMA/Gémes Sándor

A magyaridők.hu szerint Botka már májusban is felhívta magára a figyelmet azzal, hogy saját városában, Szegeden is csak testőrök jelenlétében volt hajlandó megjelenni a nagy múltú, immár huszonharmadik alkalommal megrendezett borfesztiválon, és amint tehette, távozott is onnan.

Egyelőre nem lehet tudni, milyen forrásból és ki finanszírozza a testőröket. Érdekes, hogy bár a szocialisták miniszterelnök-jelöltje augusztus elején újra országjárásba kezdett, annak helyszínei és dátumai nem találhatók meg sem az MSZP honlapján, sem Botka László közösségi oldalán.

A teljes írás a magyaridők.hu.n, itt olvasható el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »