Britannia megszűnt, itt a gender-állam

Britannia megszűnt, itt a gender-állam

Közép-Angliában meghurcoltak egy tanárt, mert véletlenül lánynak nevezte egyik transznemű diákját. Ez a példátlan dolog a jövőben nem fordulhat elő, ugyanis a brit óvodákban már transzvesztiták tartanak különórát. Az anglikán egyház támogatja a „nemes ügyet”, a Canterbury érsek szerint helyes, ha a gyerekek szabadon próbálják és cserélgetik ki identitásukat.

„Ügyesek vagytok, lányok!” – <![CDATA[]]>ez volt az az ominózus mondat<![CDATA[]]>, amivel Joshua Sutcliffe kihívta magára a politikailag korrekt világ haragját. Az egyik oxfordshire-i állami középiskola tanára ugyanis így dicsérte meg nebulóit egy sikeres matematikai feladat megoldása után. Ám a leányok között volt egy transznemű is, aki azonnal tiltakozott is a dolog miatt.

Sutcliffe tanár urat ne valamilyen konzervatív, begyöpösödött vénemberként képzeljék el. Mindössze 27 éves, feltűnően jóképű, az új kor gyermeke. Így rögtön elnézést is kért a tévesztésért. Az iskola píszi vezetése azonban nem tűrhetett ilyen kilengéseket, azonnal felfüggesztette a pedagógust. Mi több, feljelentésre a rendőrség is nyomoz, hogy nem sértett-e itt a tanár valamilyen titokzatos kisebbségi és emberi jogot?!

Sutcliffe tanár úrnak persze már bőven volt a rovásán. Először is keresztény, és ezt nem, hogy szégyellné, még büszkén vállalja is. Aztán fakultatív Bibliaórákat tartott, ahol azon „szentségtörésre” vetemedett, hogy megemlítette: a házasság az nő és férfi között köttetik. A Biblia-klubbot azonnal szét is kergette az igazgató.

A Kedves Olvasó most az gondolná, hogy az ügyből országos botrány lett, az anglikán egyház mozgósította híveit, a Canterbury érsek meg rohan a miniszterelnökhöz, királynőhöz. Hát nem egészen…

Az anglikán egyház hivatalos véleménye szerint ugyanis a tanulók bármilyen gendert választhatnak maguknak, sőt, helyesen teszik, ha már kisgyermek korukban elkezdik kipróbálni a különböző identitásokat. Csak megtetszik valamelyik… „Az óvoda és az általános iskola az intenzív felfedezés időszaka.” Ami igaz, de aligha pont a nemi szerepek csereberéjére gondolt, aki először leírta ezt az oktatási krédót.

Apropó, óvoda. Egyes brit kisdedóvókba már transzvesztita „előadókat” hívnak, hogy az LMBTQ közösség iránti toleranciára tanítsák a 2-5 éves gyerkőcöket. Merthogy bennük még nem alakult ki diszkrimináció. Megfelelően átírt gyerekdalokat énekelnek nekik a néni-bácsik, majd mesélnek Teddy maci könnyfakasztó történetéről, amelyben a medvebocs rájön arra, hogy ő nem fiú, hanem lány, és ezután vajon szeretni fogja-e a gazdája.

Hírdetés

Valószínűleg az a néhány hónappal ezelőtt – egyébként szintén a brit nemzetközösséghez tartozó – Kanadában megesett történet nem jutott el az illetékesekhez, hogy az iskola-előkészítőben előbb fiú, majd lány ruhát viselni kötelezett ötévesek bőgve mentek haza, mert nem értették, mi is történik…

De vissza Canterbury nagyszerű érsekéhez: Justin Welby egyébként három évvel ezelőtt – nem sokkal hivatalba lépése után – legfontosabb dolgának tartotta, hogy útmutatást adjon ki a homofóbia kezelésével kapcsolatban. Tetszik érteni: nem az anglikán egyházban is elburjánzott pedofíliával, papi zaklatásokkal volt baja, a fő problémát a melegek megvédésben látta. Aztán idén már a „bifóbok” és „transzfóbok” kezelésére is adott tanácsot az egyházi és állami iskoláknak. Ennek fényében Sutcliffe tanár úrnak mázlija lesz, ha az egyház nem közösíti ki tévelygéseiért, valamint a Biblia olvasásáért.

Justin Welby, Canterbury érseke persze érdekes egy figura, multinacionális olajcégeket vezetett, mielőtt úgy döntött, hogy elvonul a világtól. Aztán ez az „elvonulás” mégsem jött össze, az anglikán egyházban ugyanolyan dinamikával tört az élre, mint a pénzvilágában. Az érsek manapság sem a lelkek megmentésével foglalkozik, hanem inkább a Brexitről és a migráns-kérdésről nyilatkozik.

Előbbit természetesen ellenzi, a migránsok előtt meg tágra nyitná Nagy-Britannia kapuit.

Meglepődtek?

fotó: telesurftv.net

Máté T. Gyula – <![CDATA[]]>http://matete.pestisracok.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »