Budaházy jogerősen pert nyert a HVG és a Szombat c. zsidó lap kiadói ellen

Budaházy György jogerősen személyiségi pert nyert a Heti Világgazdaság c. hetilapot kiadó HVG Zrt. és a Szombat című zsidó havilap és portál  kiadója, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ellen. A Fővárosi Ítélőtábla 2015. november 3-án helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely a két pervesztes felet fejenként kétszázezer forint és kamatai összegű (így összesen nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a hazafi javára, akit a perben dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselt.

Az emlékezetes 2008. november 1-i dunaszerdahelyi tömeges magyarveréssel járó szlovák rendőrterror után a pozsonyi magyar nyelvű Új Szóban indult a mérkőzésen történtek kapcsán kifejezetten Budaházy Györgyöt lejáratni akaró sajtókampány, amelyet több hazai médium is, többek között a pervesztes alperesek is átvettek. Mivel több sértő és valótlan állítás tekintetében tévesen nem állapított meg jogsértést a bíróság, így a hazafi mérlegeli a felülvizsgálati kérelem benyújtásának lehetőségét.

Hírdetés

A 2009 óta Budaházy György ellen folyamatban levő terrorcselekményes koncepciós eljárás kapcsán indított  a hazafi elleni lejárató sajtókampány miatti személyiségi perekben rövidesen ítélet várható.

A videót  vágta Budaházy György, döntő részben Almási Lajos felvételei alapján.


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »