CIA-áruló buktatta le a kínai hálózatot

CIA-áruló buktatta le a kínai hálózatot

A XXI. század legsúlyosabb kémsztorija érkezett újabb fordulóponthoz, miután a The New York Times megírta: az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) letartóztatta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik árulással gyanúsított, vélhetően a kínai kormánynak szivárogtató egykori tisztjét. Az amerikai hírszerzés és a kínai kémelhárítás közötti titkosszolgálati játszmáról először tavaly májusban írt az amerikai napilap. Akkori cikkükben azt írták, a kínai elhárítás 2010-ben indított akciót egy CIA-hálózat fölszámolására, aminek eredményeképpen több mint egy tucat ügynököt öltek meg vagy zártak börtönbe. Az újságnak nyilatkozó titkosszolgálati források szerint Washington legutóbb a hidegháborúban tapasztalt ekkora veszteséget.

Hírdetés

Persze a kérdés már akkor is az volt: vajon a kínaiak hogyan tudták azonosítani az amerikai ügynökök kilétét? A kedden megjelent cikk szerint erről több elmélet keringett a CIA falain belül. Némelyek úgy vélik, tégla épült be a szervezetbe, mások úgy, hogy a kínai kormány kibertámadásokkal szedett ki információkat a rendszerükből. 2012-ben csatlakozott a nyomozáshoz az FBI is, a „mézes borz” fedőnevű akció a lap szerint feszültséghez vezetett a két amerikai titkosszolgálat között. Talán azért, mert a gyanú egy korábbi hírszerzőtisztre, Jerry Chun Shing Lee-re terelődött. Az egykor kínai terepen dolgozó Lee 2007-ig dolgozott a hírszerzésnek, majd egy hongkongi aukciósházban vállalt munkát. 2012-ben visszatért családjával az Egyesült Államokba, az FBI ekkor titokban házkutatást tartott nála, és több olyan kézzel írt jegyzetet találtak, amely Kínában dolgozó ügynökökről adott részleteket. A nyomozók 2013-ban ki is kérdezték. Lee-t végül szombaton tartóztatták le az amerikai hatóságok. A CIA a The New York Times megkeresésére nem reagált.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »