Cinkelve játsszák a magyar kártyát

Ha éppen az érdek, a számok vagy a gazdasági teljesítmény úgy kívánja, nincs mérvadó és épkézláb román politikus, akinek a zsebében ne lapulna legalább egy pakli „magyar kártya”.

„Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogyha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is” – Románia legújabb miniszterelnöke, a szociáldemokrata Tudose egy szerda esti televíziós interjúban ezekkel a szavakkal kommentálta a magyar autonómiatörekvésekről szóló RMDSZ-es, EMNP-s és MPP-s tárgyalási szándékot. Az RMDSZ-en kívül a magyar kormány és a magyarországi politikai pártok mind kormánypárti és – a DK kivételével – mind ellenzéki oldalon elítélték a baloldali politikus minősíthetetlen kijelentéseit. Ezek viszont nem számítanak meglepőnek, ha a román belpolitikát tüzetesebben górcső alá vesszük. Ugyanis, ha éppen az érdek, a számok vagy a gazdasági teljesítmény úgy kívánja, nincs mérvadó és épkézláb román politikus, akinek a zsebében ne lapulna legalább egy pakli „magyar kártya”.

Keleti szomszédunk területén 1918. december elsejétől, az egységes román állam kikiáltásától fogva nagy létszámú magyar nemzetiségű lakosság élt, sokszor a szó valós értelmében elzárva a magyar nemzet többi részétől. A két világháború közötti (politikai jellegű) elnyomás 1945 után még jobban fokozódott, a kitelepítések és a kommunisták által lefolytatott koncepciós perek okozta sérelmeket csak az 1952 és 1968 között létrejövő Magyar Autonóm Tartomány enyhítette.

Keleti szomszédunk területén 1918. december elsejétől, az egységes román állam kikiáltásától fogva nagy létszámú magyar nemzetiségű lakosság élt, sokszor a szó valós értelmében elzárva a magyar nemzet többi részétől. A két világháború közötti (politikai jellegű) elnyomás 1945 után még jobban fokozódott, a kitelepítések és a kommunisták által lefolytatott koncepciós perek okozta sérelmeket csak az 1952 és 1968 között létrejövő Magyar Autonóm Tartomány enyhítette.

Tüntetők Bukarestben (MTI/AP/Vadim Ghirda)

1989, a kommunista diktatúra romániai bukása után létrejövő történelmi, a magyar–román megbékélést lehetővé tevő történelmi esélyt hamar elfújta 1990 fekete márciusának szele, amikor is az Iliescu nevével fémjelzett új román államhatalom által fellázított románok a politikai és emberi jogokért Marosvásárhelyen tiltakozó magyarokra támadtak. A szó szerinti csatákba torkolló eseményeknek végül a román hadsereg egységei vetettek véget, azonban utána is több alkalommal „támadott” szavakkal a román politika a magyarokra, ha éppen ahhoz volt kedve.

„Örökzöld” magyar kártya

Vagy a politikai haszonszerzés logikája azt diktálta: ahogy több romániai magyar politikus, úgy az RMDSZ nagykárolyi szervezetének vezetője, Kovács Jenő szerint is csupán a politikai érdek határozza meg, hogy mikor húzzák elő a román politikusok a magyar kártyát. Hiszen az bármikor jól jöhet a román politikai elit számára, hogy azt előhúzva, elterelje a figyelmet egyéb belpolitikai vagy gazdasági problémákról. Így nem volt meglepő, hogy az alig egy évvel ezelőtti monstre tömegtüntetések okozta belpolitikai válság kellős közepette jutott idő arra is, hogy a román politikai elit – ebben a kérdésben egységet alkotva – előhúzza a magyar kártyát az RMDSZ március 15-vel kapcsolatos javaslata okán.

De mint azt Markó Béla a vele készült interjúkönyvben megemlíti, a rettegés a magyarok politikai súlyától a román politikusok részéről nem új keletű. Ion Diaconescuval, a koalíciós partner Nemzeti Parasztpárt elnökével beszélgetve még a 2000-es évek elején megtudta az RMDSZ volt első embere, hogy sokáig azt hitték az 1960-as évek elején börtönben ülő parasztpárti politikusok, Kennedy elnökké választásával keresztet vethetnek Erdélyre. Ugyanis azt hitték – mesélte a könyvében –, Kennedy tulajdonképpen Kendi, és erdélyi magyar név, tehát a hatalmát biztos arra fogja felhasználni, hogy elvegye Erdélyt a románoktól.

Székelyföld és autonómia, a „magyar kártya” meghatározó lapjai

Székelyföld létezik, függetlenül attól, hogy a román politikusok nem akarják ezt elismerni, mert a „magyarok sovinizmusának” rémképén kívül nincs más ötletük román szavazóik mozgósítására – ezt a gondolatot fejtette ki egy hat évvel ezelőtti kommentárjában az Evenimentul Zilei, amit az MTI szemlézett.

Írásában a cikk írója 2011-ben úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem volt Romániában olyan választási kampány, amelyben ne került volna terítékre, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt. Hivatalosan ugyan Románia EU-tagként már évek óta szorgoskodik, hogy felszámolja a határt Magyarországgal, magyar állampolgárok korlátozás nélkül vásárolhatnak földet Erdélyben, és román állampolgárok is átköltözhetnek magyar területre, ha akarnak, ennek ellenére román politikusok minden esztendőben azzal ijesztgetnek, hogy a „horthysták” be akarják tenni lábukat Erdélybe – írja a szerző.

Arra is felhívja a figyelmet: míg a 90-es évek elején a szélsőségesen nacionalista pártok használtak ilyen érveket a szavazatok gyűjtéséhez, addig a kétezres évek első évtizedének végére már az ellenzékben lévő (nevében) liberális párt teszi ugyanezt.

Ugyanennek a félelemnek a megnyilvánulását látta a cikkíró abban is, ahogy a fejlesztési régiókat megrajzolták: szerinte azt a magyar veszélytől tartva szándékosan politikai szempontok alapján rajzolták meg, ahelyett, hogy a történelmileg kialakult területeket vették volna figyelembe. Márpedig Székelyföld mindig is létezni fog a magyarok számára, bármennyire is próbálják eltörölni ezt az elnevezést a román politikusok – áll a cikkben, amelynek szerzője emlékeztet: még Franco kemény spanyolországi diktatúrája sem volt képes lerombolni a katalánok vagy a baszkok identitását. Mint írta, a demokratikus Európai Unióban a tagállamok mára megtanulták, hogy a kisebbségek értéket képviselnek – fűzi hozzá.

Ezek alapján az Evenimentul Zilei vezércikkírója akkori írásában leszögezi: nem Székelyföld és a magyar kártya kapcsán Tőkés László személye jelenti a veszélyt Románia számára, hanem „azok az idióta és felületes politikusok, akik 21 évnyi politizálás után sem képesek másként mozgósítani a szavazókat, mint a magyar sovinizmus rémképének felfestésével. E politikusoknak egyszerűen nincs más ötletük” – írja a szerző.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »