Csalás gyanúja miatt nyomoz az NNI Szegeden

Csalás gyanúja miatt nyomoz az NNI Szegeden

Csalás gyanúja miatt nyomoz az NNI Szegeden

Csalás miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Botka László vezette szegedi önkormányzat egyik beruházása kapcsán. A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik.

Több százmillió forintos csalás ügyében nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda, Szegeden. Az önkormányzat összesen hárommilliárd forintból újította fel a belváros egy részét, ez a beruházás tartalmazta a Mars téri piac átépítését is. Az Európai Unió 1,9 milliárd forinttal támogatta a teljes fejlesztést.

A piac átépítését az első pillanattól kezdve botrányok övezték. A vásártéren lévő pavilonok tulajdonosaival ugyanis nem tudott megegyezni az önkormányzat, így a kereskedők nem voltak hajlandók elbontani a piac területén lévő, de saját tulajdonú bódéikat. Az önkormányzat 2009-ben, advent első vasárnapján nekiállt a bontásnak. Utólag azt mondták, hogy nem elbontották a pavilonokat, csak áthelyezték azokat. Több bódé ugyanakkor teljesen megsemmisült, de volt olyan kereskedő, akinek az ott tárolt árukészlete is tönkrement. A kereskedők egy része azóta is pereskedik az önkormányzattal.

Kiderült: a piac fejlesztésénél eredetileg a vásárteret üzemeltető, az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Szegedi Vásár és Piac Kft. volt a beruházás lebonyolítója. A közbeszerzési eljárás lezárulta után azonban a cég kikerült a konzorciumból, és a helyére belépett a szintén az önkormányzat tulajdonában lévő Szeged Pólus Nkft. Ezt azonban a közbeszerzési szabályozás miatt nem tehették volna meg.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – közölte a Magyar Idők kérdésére az ORFK. A nyomozás határideje 2017. május 25-e, amelynek meghosszabbítására a hatóság már intézkedett. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásáról nem ad bővebb tájékoztatást.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »