Csúcsot dönthet idén a görög turizmus

Csúcsot dönthet idén a görög turizmus

Minden eddiginél több turista érkezik várhatóan az idén Görögországba. Becslések szerint elérheti, sőt meghaladhatja a 30 milliót a vendégek száma.

A görög turisztikai vállalatok szövetségének (SETE) pénteken közzétett adatai szerint az év első tíz hónapjában 25,9 millió külföldi turista érkezett Görögországba a tavalyi első tízhavi 23,5 millióval szemben. A legtöbben, 3,6 millióan Németországból jöttek, majd 2,9 millióval Nagy-Britannia következik.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a nyáron azt jósolta, hogy a turisták száma az idén eléri a 30 milliót. A szakmai szervezet első becslése szerint ez elérhető, sőt meghaladható, mert Athén és Thesszaloniki télen is sok vendéget vonz.

A turizmus fellendülése belső és külső okoknak is köszönhető. Az országban lassan két éve alig voltak zavargások, és a sztrájkok száma is jelentősen csökkent. Görögország ugyanakkor hasznot húzott abból, hogy a terrorveszély és a belpolitikai bizonytalanság miatt sok turista Törökország és az észak-afrikai országok helyett Görögországot választotta.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »