DE MÉG MENNYIRE ELÉG VOLT!

DE MÉG MENNYIRE ELÉG VOLT!

Igen, ha lassan is, de gyógyulni látszik a német nemzet hét évtized óta betegített lelke. Igen, a negyedik generáció nő fel Németországban, amelybe már kisgyermek korában belenevelik, hogy szégyellje magát, amiért német.

A németeknek a lélekgyilkolásért és agymosásért elképzelhetetlen jólétet adtak cserébe. De szerencsére nem lehet mindent megvásárolni. Íme: 

„Elég volt a náci bűnök miatti szégyenkezésből” – megunta a holokausztozást az AfD egyik vezetője

Björn Höcke elég nagy felzúdulást keltett Németországban, miután egy drezdai sörcsarnokban tartott pártrendezvényen arról beszélt, eljött végre az ideje leszámolni a háború utáni politikai konszenzussal, és véget vetni végre a holokauszt miatt szégyenkező megemlékezéseknek.

A párt thüringiai szervezetét vezető Höcke kikelt az ellen, hogy Németország évtizedek óta, újra és újra bűnösnek vallja magát a náci korszakban történtek miatt. Az egykori történelemtanár szerint az országban azt tanítják, hogy a német múlt sötét és szörnyű, elhomályosítva mindazokat a tudományos és művészeti csodákat, amiket németek alkottak.

Hírdetés

Höcke szerint valakik nagy munkát tettek abba 1945 óta, hogy elvágják az országot gyökereitől, és majdnem sikert is értek, emiatt pedig az ország lelkülete mai napig egy legyőzött, megtépázott népét tükrözi.

Nincs még egy ország, amelyik fővárosa szívében emlékművet állított volna a szégyennek, utalt a 2005-ben átadott, a 6 millió meggyilkolt zsidó emlékének megőrzésére állított holokauszt-emlékműre Berlin közepén.

„Ez nem folytatódhat így tovább” – zárta felszólalását Höcke, a közönség pedig nem maradt adós: sűrű „Deutschland, Deutschland” kántálással hálálta meg az előadást.

Az eseményt egyébként egy ifjúsági szervezet hozta össze, de a felvételen látszik, hogy a közönség inkább az idősebb korosztályból adódott össze.   

Höcke ellen szót emelt már a németországi zsidók tanácsa és Sigmar Gabriel szociáldemokrata alkancellár is.

Frauke Petry eddig is kiállt a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland pőárton belül is a radikálisabb vonalat képviselő, a pártban befolyásosnak számító Höcke mellett.

A legfrissebb felmérések szerint a menekültválságban megizmosodott AfD országosan valahol 11 és 15 százalék közötti tábort tudhat maga mögött.” (Guardian, 444)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »