Döbbenet: három gyermeket akar elszakítani a bíróság az édesanyjuktól, miközben az apával szemben felmerült a gyanú, szexuálisan bántalmazhatta a kicsiket

Egy fiatal édesanya a három gyermekéért harcol, akiket a bíróság – egy erősen megkérdőjelezhető módon elkészített, szakmai hibáktól hemzsegő igazságügyi szakvélemény alapján – az apjuknál helyezett el, úgy, hogy az anyától a felügyelet jogát is megvonta. A fiatal nő mindössze öt napot kapott arra, hogy a kicsiket átadja a férjének. Azonban a bírósági verdiktnek nem tett eleget, mert elmondása szerint a gyermekek rettegnek az apjuktól, és egy pszichológusi szakvélemény szerint a férfi – aki az egyik kereskedelmi bank vezető beosztású munkatársaként kitűnő kapcsolatrendszerrel rendelkezik – szexuálisan bántalmazhatta őket. Az anyuka hiába kérte több alkalommal a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat segítségét, a gyermekek védelmére létrehozott szervezetek munkatársai behunyták a szemüket, befogták a fülüket. Végül az édesanya ellen – az apa kezdeményezésére – elfogatóparancsot bocsátott ki a rendőrség. Megrázó történet következik…

Hírdetés


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »