Dragnea az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokról: nem adjuk el Erdélyt

Liviu Dragnea, a PSD elnöke azt nyilatkozta hétfőn, hogy megbeszélést folytatott a politikai helyzetről az ALDE, valamint az RMDSZ képviselőivel, és hozzátette, hogy “nem adjuk el Erdély, az ország egyetlen darabját sem adjuk el”.

“A december 11-i választások után kötött egyezség értelmében minden héten találkoztunk az RMDSZ képviselőivel. A PSD, az ALDE és az RMDSZ képviselői minden héten találkoztak, mert van egy érvényben lévő parlamenti megállapodásunk. Ma éppen a kialakult helyzetről beszéltünk. Úgy értem, hogy az egyik televízióban már bemondták, hogy eladtam Erdélyt. Nem adjuk el Erdélyt, nem adjuk el az ország egyetlen darabját sem, hanem a kialakult helyzetről beszélünk és, nagyon fontos, arról, hogy miként lehet a jövőben elkerülni hasonló szituációkat” – nyilatkozta Dragnea a parlamentben.

Ami az RMDSZ által kezdeményezett tervezeteket illeti, amelyek a parlament napirendjére kerültek, Dragnea azt mondta: “nem ma éjjel készültek, olyan törvények, mint sok más, amelyek már egy ideje a procedúráknak megfelelően a törvényhozás útját járják, s amelyek most kerültek sorra”.

Arra a felvetésre, hogy a szenátus közigazgatási és emberjogi bizottságai hétfőn elfogadták azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely szerint hivatalosan is ünnepnappá nyilvánítanák március 15-ét, Dragnea elmondta: “Romániában más nemzeti kisebbségeknek, törököknek, tatároknak is van hivatalosan elfogadott ünnepnapja”. (agerpres, hírszerk)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »