Eddig be nem mutatott erdélyi táncrendeket adnak elő Szekszárdon

Eddig be nem mutatott erdélyi táncrendeket adnak elő Szekszárdon

A 2010-es években gyűjtött, és még be nem mutatott erdélyi táncrendeket ad elő az erdélyi Kisfülpös táncegyüttese szombaton Szekszárdon, a műsorban szerepelnek a legismertebb vajdaszentiványi, széki táncfüzérek.

A Verőfény táncegyüttes a Babits Mihály Kulturális Központ előtt egyórás műsorban öt táncrendet ad elő, a széki és vajdaszentiványi mellett lesz magyarpalatkai, küküllőmenti legényes és szászcsávási cigánytánc is – mondta Simon Szabolcs, a csoport vezetője az MTI-nek.

A táncanyagot az együttes vezetője az utóbbi nyolc évben tanítványaival gyűjtötte, erdélyi falvak idős adatközlőitől tanulták meg, és rögzítették a rájuk jellemző tánclépéseket.

Mint mondta, a gyűjtés tapasztalata az volt, hogy a táncrendek gerince megegyezik a már ismertekkel, de napjainkban is lehet új táncelemeket találni, hiszen minden táncosnak saját, a korábban lejegyzettektől eltérő figurája volt.

A széki négyesnek például többféle alaplépése van, a székiek gyakran nem is ismerik fel a Magyarországon táncolt négyest. A tánc külső lábas forgását mindenki betartja, de lépés- és irányváltások sokban különbözhetnek – jegyezte meg.

A kisfülpösiek előadásában a széki táncrendben ritka és sűrű tempó, illetve széki négyes és páros tánc szerepel, a magyarpalatkaiban a legényest mezőségi akasztósnak hívott lassú tánc, lassú és gyors csárdás követi, majd – a magyar táncot román vonásokkal ötvöző – korcsossal zárul.

Az ötrészes vajdaszentiványi táncrendet a fiúk verbunkkal kezdik, ami abból szokásból ered, ami szerint a lányok eközben szemelték ki azokat a legényeket, akik felkérhették őket táncolni. A verbunkot forduló, csárdás, a gyorsabb tempójú korcsos, vajdaszentiványi batuka, egy dobbantós tánc követi.

A Mezőségben, Alsó- és Felső-Marosmentén, a Küküllőmentén gyűjtött felvételeket szívesen átadják más hagyományőrzőknek is – tette hozzá a Szászrégenben élő néptáncoktató, akinek célja, hogy minél több gyereknek átadja tudását.

Az 570 lakosú, Maros megyei Kisfülpösön 45 gyermek táncol, másik csoportja, a görgényüvegcsűri Csalogány együttes szeptember 8-án Pakson lép fel mások mellett bölkényi táncrenddel.

A szombati bemutatót az Erélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete rendezi.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »