Egy kisebb városnyi gyermek tűnik el évente

Egy kisebb városnyi gyermek tűnik el évente

Vasárnap tartották az Ezer Lámpás Éjszakáját, amelynek során a csellengő fiatalokra és az eltűnt gyerekekre próbálták felhívni a figyelmet. Az utóbbi években már a fiatalok egy része jóformán az interneten éli az életét, és sokszor itt veszik rá egymást arra, hogy szökjenek el a családjuktól. Szakemberek szerint muszáj a szülőknek venniük a fáradtságot, és meg kell ismerni, ki kell deríteni, hogy mivel foglalkozik a gyerek az interneten. Vasárnap a családon belüli erőszak áldozataira is megemlékeztek Budapesten.

17 éve érintetlenül várja a szobája Tomit. Születésnapjára és névnapjára, valamint minden ünnepre a mai napig vesznek ajándékot neki szülei; Till Tamás a legrégebb óta keresett eltűnt gyermek Magyarországon.

Épp ma 17 éve, hogy 2000 májusában lovagolni indult az akkor 11 éves fiú. A lovardába már nem érkezett meg és azóta sem ért haza.

Az Ezer Lámpás Éjszakájának köszönhetően a tejesdobozokra is felkerült Till Tamás fényképe.

„17 éve várjuk haza. Nagyon remélem, hogy nem csak várjuk hanem meg is fog érkezni és meg fogjuk tudni, mi történt” – mondta Tillné Vörös Katalin, a fiú édesanyja.

Több száz szülő fújt szappanbuborékot

Zalaegerszegen már kora délután elkezdődtek az Ezer Lámpás Éjszakájához kapcsolódó programok.

A civil kezdeményezést 2011-ben indították el azzal a céllal, hogy felhívják a társadalom figyelmét a gyermekeltűnések aggasztó jelenségére. A szervezők célja, hogy segítséget nyújtsanak az eltűnt gyermekek minél hatékonyabb felkutatásában és felhívják a figyelmet a preventív intézkedések fontosságára.

A rendezvény új elemeként egy flashmobbal indult a zalaegerszegi program, melyet a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége szervezett a nevelőszülői hivatás népszerűsítése érdekében. Zalaegerszeg főterén több száz nevelőszülő és nevelőszülőknél élő gyermek fújta együtt a szappanbuborékot.

Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendltségének intézményvezetője azt mondta: a rendezvény célja, hogy Zala megyében több nevelőszülőt toborozzanak a nevelőszülői hálózatunkba. Az 535 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek közül 220-an élnek nevelőszülőnél, de ezt a számot mindenképpen növelni szeretnék, hiszen az az elsődleges cél, hogy már kiskoruktól családias környezetben nőjenek fel a gyermekek és itt tanulják meg azt, hogyan is lépjenek a nagybetűs életbe – fogalmazott az intézményvezető.

Hírdetés

Siófokon kézműves foglalkozások, népi fajátékok várták a gyerekeket Siófokon. Horgászhattak, célba dobhattak vagy óriás malmon játszhattak. Itt a város és az Ezer Lámpás Éjszakája együtt tartották meg a gyereknapot.

Séta a családon belüli erőszak áldozataiért

Budapesten figyelemfelhívó akciót szerveztek a családon belüli erőszak áldozataiért. A szervezők az erőszak elleni küzdelem fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

„Ezzel a mai sétával meg tudjuk mutatni azt, hogy nem számít, ki honnan jött, nem számít, ki miben hisz, milyen ruhát hord. Akkor is, akinek fontos az erőszak elleni küzdelem, akinek fontos a családok védelme, az ma itt van, és velünk sétál hangosan, hogy megmutassunk, hogy kiáltunk azokért, akiknek hangját nem hallja senki” – mondta Seres Barbara, az Angyal Emlékséta főszervezője.

Az emlékséta végén a résztvevők csatlakoznak az Ezer Lámpás Éjszakája közönségéhez az 56-osok terén.

A helyszíneken – így például Miskolcon és Siófokon is – este fél 10-kor a magasba engedték a lámpásokat.

A fiatalkorúak eltűnésével kapcsolatos bejelentések száma évről évre növekszik. Míg 2010-ben körülbelül 11 000 fiatalkorú eltűnését jelentették be hazánkban, 2015-ben ez a szám megközelítette a 17 000 főt. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon egy kisebb város lakosságának megfelelő gyermek- és fiatalkorú tűnik el otthonról és a környezetéből minden évben.

D_MTZ20170528034

A résztvevők világító léggömböket engednek a magasba az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó, Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényen Budapesten az Ötvenhatosok terén 2017. május 28-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

D__US20170528003

Ezer lámpás éjszakája Kecskeméten MTI Fotó: Ujvári Sándor

D_VAJ20170528005

Világító léggömbök a magasban az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódó, Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényen Miskolcon a Népkertben 2017. május 28-án. MTI Fotó: Vajda János


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »