Egy polihisztor szemével / Beszélgetés Kásler Miklóssal 2. rész

Egy polihisztor szemével / Beszélgetés Kásler Miklóssal 2. rész

„Egészen addig, amíg nem találkoztam Kásler professzorral úgy hittem, a polihisztorok kora lejárt, a 21. század beköszöntével tovatűntek ők is, emlékké koptak egyszer s mindenkorra, akárcsak a régmúlt századok nemes vitézei. Vagy egyszerűen csak kimentek a divatból, hisz ma már klasszikus értelemben vett műveltséggel is alig találkozik az ember. De hogy valakivel egyszerre lehessen beszélgetni történelemről, irodalomról, hitről, vagy épp orvoslásról, ráadásul ne csupán a közhelyek szintjén? Valószerűtlen. Ennek ellenére mégis igaz, és a valóság soha élesebben ki nem rajzolódott a valószerűtlen félhomályából. Kásler Miklós a jelen embere, szemléletmódja pedig a jövő ígérete.” – Polgári Szilvia

Kásler Miklós, onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, műkedvelő történész, Budapest és Sárvár díszpolgára

A Nemzet tájékozottságánál hagytuk abba és itt feltétlenül szeretnék beszélni a Professzor úr által szerkesztett Nemzeti Nagyvizit könyvsorozatotról, amelynek nemrég jelent meg a befejező, hatodik kötete. Ezt megelőzően lement nyolcvanöt adás a televízióban, rádióban is, ahol számos tudományág képviselőivel beszélgetett a magyarság sorskérdéseiről. Mi motiválta ezt a tudományokon átívelő sorozatot?

Ebben pontosan az volt az érdekes, hogy sok irányból próbáltuk megközelíteni ugyanazt a kérdést. Az onkológiában is ahhoz, hogy a beteg számára az ideális gyógykezelést meg lehessen állapítani, összeül hat-hét orvos és mindegyik hozzáteszi az ismeretét a betegség legkedvezőbb kezeléséhez. Tehát az ötlet innen jött, mert nem lehet csak történész szemüvegen át nézni az eseményeket, hiszen annyi motiváló tényező van. Például háborúk esetén ott a hadtáp kérdése, ha nincs mit enni a katonának, nem tud harcolni. Vagy a vérhas. Ha nincs megfelelő ivóvíz, szétesnek a seregek. De ugyanígy millió egyéb aspektus is van, és én mindig szeretem látni a dolgok visszáját.  A történelemben sem az érdekel, hogy egy adott napon mi történt, hanem a motiváció, a miértek.

Maga a folyamat?

Igen, és persze a következmény, amely legalább annyira fontos. A búvópatakok izgatnak, amikor egy-egy gondolat megjelenik,  majd eltűnik, hosszú idő után ismét felbukkan, és szépen kibomlik, de ez ismétlődik. Antall József visegrádi négyek ötletét Károly Róberttől vette. Kevesen tudják, de eredetileg kimondottan egy osztrákellenes koalíció volt, benne a bajor választófejedelemmel, a lengyel, a cseh és a magyar királyokkal. Az ember élete, de a történelem is szinte panelszerűen épül fel. Tehát ismétlődnek a dolgok, de mindig van némi különbség. És ha valaki fölismeri ezt a differenciát, majd képes beépíteni a döntéseibe, az az igazán nagy politikus.

Fotó: polgarokhaza.hu

Mit gondol, a közös fenyegetettség lehet olyan erős kovász a V4-ek számára, hogy valamelyest gyógyírként szolgáljon a trianoni sebekre?

Trianonról elsőként azt jegyezném meg, hogy törvénytelen volt. A győztes nagyhatalmak létrehoztak egy életképtelennek tűnő országot, amelyet ráadásul teljes gazdasági és politikai blokád alá vettek. 1920-ban, amiről nem tudom, miért nem ír, nem beszél senki, az elmenekült vörösök megszervezték a nyugat-európai szakszervezetekkel karöltve, hogy Magyarország a Dunán és a határokon is mindenféle kereskedelemtől el legyen zárva. Teljes bojkott. És akkor bejelentette Horthy, hogy a gabonaszállítmányok leállnak Bécs felé. Reggel nyolckor kezdődött a blokád és délben már meg is szüntették. Később Magyarország először a gazdasági, majd a politikai blokádot is föltörte, teljesen békés eszközökkel, nemzetközi – és ebben benne volt az angol és francia is – garanciákkal visszaszerezte a területeinek és lakosságának egy részét. Amellett elképesztő szellemi produkciót mutatott fel, hozott létre, akár az irodalom, a zene, a biológiai tudományok akár a természettudományok képviselőire gondolunk. Tehát szellemileg és fizikailag is olyan elementáris választ adott ez a nemzet Trianonra, amely teljes döbbenetet keltett.  Így juthatott el a revízióhoz békés eszközökkel, mert életben maradt, megmutatta megcsonkítva is, mit ér, hogy igaza van, joga van az élethez. Nemcsak múltja, hanem jövője is van.

A revízió tekintetében kétségtelenül teljes társadalmi konszenzus volt, ezt csak azok az elemek szeretik elfelejteni, akik hajlamosak egyetlen mondatot kiragadva földi pokolként leírni a Horthy-korszakot.

Még a Békepárt is revíziópárti volt, Kádár Jánossal az élén. Tehát valóban teljes volt a nemzeti egység. Viszont Magyarország 1944. március 19-én elveszítette szuverenitása jelentős részét.

A német bevonulás napján.

Igen. Tehát más a megítélés e nap után, mint előtte. Egyébként egyetlen törvényt kellett volna hozni 1990-ben, mégpedig azt, hogy a diktatúrák alatt hozott törvények mind veszítsék hatályukat 1944. március 19-től egészen az 1990-es választások napjáig. Helyre kellett volna állítani az ezeréves magyar jogfolytonosságot, amelynek a gerince, bárki, bármit mond, a Szent Korona-eszme; a vérszerződés, Szent István törvényei, III. Béla törvényei, az Anjouk törvényei, Werbőczy Tripartituma és a többi. Ez mind a Szent Korona-eszme alá tartozik, amely a világ legtökéletesebb jogrendszere. A Trianon utáni király nélküli magyar királyság is a Szent Korona országa volt, de az elszakított területek is. Ezt nyilván politikailag jelenleg nem célszerű hangsúlyozni. Miért? Mert a Szent Korona jogai örök jogok. És a Szent Korona kerülhet éppen olyan helyzetbe, hogy nem gyakorolhatja a jogait, de ez nem jelent jogvesztést.

Azt hiszem, a mai kontextusban ez aligha jöhet szóba.

Persze, most nem aktuális, de nagyon fontos, hogy bekerült az Alkotmányba egy igen határozott utalás formájában. Miért is ne állhatna vissza a régi magyar egyenes jogfejlődés húsz, vagy ötven év múlva? Nézve a migránshelyzetet, és a történelem változó körülményeit, még eljöhet az idő.

Szerencsés Károly szerint mindig külföldről és pénzzel, fegyverrel jöttek azok, akik a nyugodt, építkező népakaratot felülírták Magyarországon. 1918-ban, 1944-ben, 1949-ben és ’56-ban is. Mit gondol, ez megtörténhet újra? És a szélesebb képet szemlélve, milyen irányba halad Európa, pontosabban a jelenleg regnáló unió?

Fotó: Fotó: magyarhirlap.hu / Szerencsés Károly, Lezsák Sándor, Kásler Miklós

Én Szerencsés Karcsival majdnem mindenben egyetértek, de egyszer azt találtam mondani neki, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet mit tenni, és ez épp a Tanácsköztársaságot megelőző időszakra vonatkozott, a Károlyi-féle vezetésre. Karcsi azt válaszolta akkor, minden helyzetben lehet tenni valamit. Ezen nagyon sokat gondolkodtam és rájöttem, igaza van, tényleg így van. Visszatérve a jelenlegi helyzetre, én azt látom, hogy háború folyik Európa területén, ugyan nem a hagyományos eszközökkel, még csak nem is hidegháború, inkább a Huntington-féle civilizációk összecsapását idéző harc. (Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, 1996 – szerk.) Mohamed halála után húsz éven belül az iszlám elfoglalta a Bizánci császárság Földközi-tenger medencéjében fekvő területeit Kis-Ázsiától egészen Marokkóig, majd megtámadták Hispániát, Szicíliát, Itáliát, a Balkánt és végül Közép Európát. 1400 év alatt a keresztény államok ellen 1540 nagyobb ütközetet vívtak, 80%-ukat Európában, de a magyar ütközetekből csak nyolc-tíz van benne az 1540-ben. Spanyolországban szinte két-háromévente volt egy-egy jelentősebb csata. Akkor miért gondolja azt bárki is, hogy megváltozott az iszlám? Bejelentették a dzsihád elvetését? Tehát én is azt érzem, hogy eszkaláció van, ugyanakkor nagyon bizarr a helyzet és nehéz tájékozódni. A hihetetlen fejlődést mutató Kína stratégiai ellenfele Oroszország, Szibéria miatt. De mivel az oroszok ki vannak zárva Európából, ezért taktikailag jelen pillanatban kínai-orosz koegzisztencia létezik. Nem tudjuk, ebbe miképp szól majd bele India, aki szintén meredeken ível fölfelé. És mivel Amerika minden valószínűség szerint jobban koncentrál Amerikára, mint a Nagy-Britannia nélküli Európára, akkor mit tud tenni Európa? 1990-ben Joschka Fischer (német politikus, külügyminiszter – szerk.) azt mondta Németországról, hogy Európának túl nagy, a világnak túl kicsi. De az sem jó, ha a németek gazdaságilag letarolják a kontinenst, mert az politikai és hatalmi egyensúlyvesztéshez vezet. Tehát csak azt tudom mondani, az európai jövő záloga, ha valóban nemzetállamok egységét sikerül megteremteni. Valamilyen formában Oroszországgal a viszonyt meg kellene próbálni rendezni. Az emberek sajnos nem érzékelik a különbséget a Szovjetunió és Oroszország között, pedig a szovjetek nyolcvan évig terrorizálták az orosz népet, pont kétszer annyi ideig, mint minket, vagy a többieket. Tehát ha valakinek elege van a bolsevizmusból, akkor az oroszoknak igazán elegük van. Oroszország egy nagyhatalom, amely képviseli a saját érdekeit és eszerint is kell velük tárgyalni. A társadalmak átrajzolásáról pedig csak annyit, hogy nem lehet politikai, vallási vagy kulturális identitást exportálni más országokba; ez nem megy, a történelemben erre sikeres példa nem volt.

Mit gondol, vertikális tengely mentén kialakulhat egy törésvonal Európában?

A fejlemények előrevetítik azt, hogy Európának a nyugati része gondolatilag jelenleg más irányba halad, mint a keleti. Itt az egyetlen nagy félelem az, hogyha Oroszország túlzottan megerősödik, akkor Európa fölé nőhet. Európának viszont olyan rendkívüli technológiai-tudományos előnye van, hogy ez a helyzet csak nagyon-nagyon hosszú idő után következne be, és addigra már a kínai-orosz ellentét kiéleződne.

És a bezúduló tömegek?

Azt nem szabad engedni, ez létkérdés. A megmaradásról van szó, fizikai értelemben is.

Ha ebben a pillanatban lezárnánk az összes határt, a demográfia akkor is ellenünk dolgozik és ez Nyugat-Európára fokozottan igaz, tekintettel a már ott élő muszlim lakosságra.

Ezen kellene változtatni, tisztázni a lelki és a materiális hátterét is. A szekularizált államokban a klasszikus emberi értékek, a párkapcsolat, család, gyereknevelés mind értéküket vesztették. Bárhová néz az ember csak a pénz, a hatalom és a gyönyör hajszolása dübörög. Hát persze, hogy akkor nem a család felé fordulnak. De megjegyezném; minden sorscsapás ellenére a magyarság létszáma 1100 év alatt megharmincszorozódott, és ezt egyetlen európai náció sem tudta megtenni. Tehát nem arról szól a történet, hogy a magyarok ne élnének szívesen nagycsaládokban, hanem talán a szellemi késztetésük kopott meg, illetve a materiális lehetőségeik nincsenek ezzel összhangban.

Azért az a negyven év kommunista, szocialista “építkezés” sokat elvett az emberek kedvéből.

Persze, ez volt a kommunizmus legnagyobb vétke, a szellemi rombolás. Az oktatás szerepe ma is rendkívüli, de nem csak oktatni kell, hanem nevelni is és inkább ez a kulcskérdés. Hogy visszahozták az etikát, a vallást, rendkívül helyeslem. Ha nem ismer meg valaki valamit, akkor nyilvánvalóan nem teszi a magáévá, és ha a szépet ismertetik meg a gyerekekkel, akkor abba az irányba fejlődnek majd. Nekem borzasztó szerencsém volt, hogy azt olvastam, ami érték volt, nem pedig az értéktelent. A jog is csak a matériáról szól, de ha a másik lelkében, erkölcseiben kárt tesz valaki, meglopja szellemileg, lelkileg, az miért nem büntethető? Az anyagi kár könnyebben pótolható, mint a lélekben keletkezett rongálás.

Fotó: kormany.hu

A hit és a tudomány sokak szerint nem egyeztethető össze. Ön mélyen hívő ember és tudós is egyben, mit gondol erről?

A világ véletlenül nem jött létre, mert a semmiből csak semmi lesz. Ez természeti alaptörvény. Szellemtörténeti szempontból úgy látom, az emberiség valamilyen formában hívő volt és hívő ma is, hiszen az ateista is az, abban hisz, hogy nincs Isten. Régen normális egyensúly létezett a hit és a matéria között; az 1343-44-es pestisjárványt tartom kulcsmozzanatnak e tekintetben, amely azért is jó példa, mert az irodalom révén egyértelműen tetten érhető, mi történt a lelkekben, amikor meghalt az európai populáció 30-40%-a. A költészetben Boccaccio a matéria illetve a belőle fakadó „gyönyörök” felé fordult, Petrarca pedig a spiritualitás felé, és kettőjük között állt Dante. Ez idő tájt már elkezdődött a romlás, ami folytatódott a reneszánszban. Jöttek a keresztény tudósok, Descartes, vagy Newton. Utóbbi mélyen hívő emberként egész életében a Bibliát szerette volna megfejteni, persze mellesleg leírta a mechanika egy-két alaptörvényét is. De Newton törvényeit kivetítették a gondolkodás mechanikán kívüli területeire, így törvényei révén az ész, a ráció került előtérbe és vált a felvilágosodás központi gondolatává. Ezért Istenre nem volt szükség többé. Mindez a francia forradalomban csúcsosodott ki, a világ legbrutálisabb forradalmában. Ezt dicséri a világ azóta is, a három hamis jelszót, amelyek eleve kizárják egymást. Majd Nietzsche kijelentette, hogy „Der Gott ist tot” (Isten halott – szerk.), és megjelentek az „izmusok”. Nacionalizmus, darwinizmus, aztán jött a szocializmus és a nácizmus, a világ pedig „ésszel” működött tovább, Isten nélkül. Nem tudtuk tetten érni az isteni teremtést, egészen addig, amíg Becquerel (Antoine Henri Becquerel francia Nobel-díjas fizikus – szerk.) 1896-ban fel nem fedezte az izotópokat és le nem írta, hogy az izotóp fajtájának megfelelően adott idő alatt más és más, de rá jellemző idő alatt elveszíti tömegének a felét. Ám azt, hogy melyik felét, senki sem tudja előre megmondani, ma sem. Miért, ha a rációval mindent meg lehet magyarázni? Tehát itt bukott meg először az Isten nélküliség teóriája, mert tetten lehetett érni a Teremtést. Aztán jött a matematika, a Gödel-szabály, amely annyit tesz, hogy nem lehet olyan matematikai képletet felírni, amit ne lehetne egy másik matematikai képlettel megcáfolni. Azaz a világ nem megismerhető, így nem is jöhetett létre ilyen alapokon.

Sokan erre azt válaszolnák, hogy bizonyára van tudományos magyarázat, csak még nem ismerjük.

Akkor hadd kérdezzem meg, hogyan képes az emberi agy megismerni az emberi agy működését?

Hogyan?

Sehogy. Soha nem fogunk a teljességig eljutni. Megkérdezték Heisenberget (Werner Karl Heisenberg, Nobel-díjas német fizikus – szerk.), hogyan épül fel a világ? Ő azt válaszolta, atomokból, az atomok protonokból, neutronokból, elektronokból, és így tovább, de a legkisebb részeket már nem tudjuk kimutatni, csak kiszámítani. Tehát végül marad egy matematikai képlet. Mint az építkezés alapegysége. Az pedig egy gondolat. És a Biblia úgy kezdődik, hogy „Kezdetben vala az Ige”. Az ateisták a Teremtés célját vonják kétségbe, de ha csak az ön- és a fajfenntartás ösztöne vezeti a cselekedeteinket, akkor nincs emberhez méltó minőség. Gyakorlatilag semmit sem tudunk a tudatról, vagy a pszichéről. Semmit. Megkérdeztem Janka Zolit, volt évfolyamtársamat, aki zseniális szegedi pszichiáter professzor, hogy mi a lélek? Elgondolkodott és azt mondta, az agy támasztószövete. Csakhogy engem nem a támasztószövet érdekel, hanem az, hogy valójában mi a lélek? De erre senki sem tud válaszolni.

A beszélgetés első része itt olvasható.

Ars poetica

A beszélgetéseket szerettem volna úgy megírni, a magyar nyelvet, a gesztusokat, a hangulatot úgy betűbe önteni, szövegbe adaptálni, hogy az olvasó azt érezze, ott ült, ő is ott ült annál az asztalnál, ahol ez a két ember beszélgetett egymással. Érezze az olvasó, hogyan szorította a gyomromat egy-egy gondolat, vagy hogyan tartott markában némely pillanat. Ez volt a cél. Nem tudom sikerült-e, de reménykedem. Csodálatos és páratlan emberekkel beszélhettem és ez boldogsággal tölt el. Mert mindig is vonzott a szürkeállomány.

Polgári Szilvia

The post Egy polihisztor szemével / Beszélgetés Kásler Miklóssal 2. rész appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »