Egymásnak esett Neymar és az FC Barcelona

A nemrégiben az FC Barcelonából a Paris Saint-Germainbe igazoló Neymar áll a katalán klub perfenyegetésének elébe, sőt maga is eljárást kezdeményezett korábbi munkaadója ellen – derült ki a brazil labdarúgó szerdai közleményéből.

 

A Barcelona 8.5 millió eurós kártérítést követel a támadótól, sőt kilátásba helyezte azt is, hogy adott esetben ezt az összeget kész behajtani a futballistát 222 millió euróért megvásárló Paris Saint-Germainen. A PSG már reagált a barcelonaiak közleményére, és nem késett sokáig Neymar válasza sem családi cégén, az NN Consultorián keresztül. Neymarék álláspontja szerint nem ők tartoznak a Barcának, hanem a klub nekik:

 

„Meglepetéssel értesültünk a Barca jogi lépéséről, mert a játékos minden szerződési kötelezettségének eleget tett. A panasz alapos tanulmányozása után Neymar védői minden iratot időben a hatóság rendelkezésére bocsátanak. Ezzel egy időben szükséges rögzíteni azt is, hogy maga a játékos is eljárást kezdeményezett, mégpedig azért, hogy hozzájusson a 2016-os szerződés-aláíráskor neki garantált, az FC Barcelona által a mai napig ki nem fizetett bónuszokhoz.”

 

Nemzeti Sport
kép: indianexpress.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »