Egyre több bűncselekményt követnek el a gyerekek – NA VAJON MIFÉLÉK?

A késsel elkövetett támadások terén kiugróan megnőtt a fiatalkorú elkövetők száma. 8 éve nem volt ilyen magas a fiatalkorúak körében a késsel elkövetett bűncselekmények száma: 2017-ben 4439 esetről szerzett tudomást a brit rendőrség – írja a Daily Mail.

A rendőrségi statisztika szerint Angliában és Walesben rohamosan, 16 százalékkal növekedett a 10-17 éves korosztály körében a szúrófegyverrel elkövetett támadások száma. 35 esetben a merényletek az áldozat halálával jártak: utoljára múlt hónapban ölte meg három tinédzser a 18 éves Jason Isaacset northolti otthona közelében.

A fiatalkorú bűnözők számának növekedése miatt a lakosság gyorsabb megoldásokat követel a rendőrségtől: a bűnbandák felszámolását, a támadók felelősségre vonását sürgetik, és ezzel párhuzamosan egy online kampány elindítását is fontosnak tartják.

Azonban a hatóságok is nehéz helyzetben vannak, hiszen egy fiatalkorút sokkal nehezebb felelősségre vonni. Ezt az is mutatja, hogy a késelések felnőtt elkövetőinek 43 százaléka került börtönbe, míg a gyerekek körében ez az arány csak 12 százalékig kúszott fel. De mindkét körben több ezer késelő ússza meg büntetés nélkül a támadást.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »