Egyre több sáska érkezik Romániába a Fekete-tengeren át, és szinte mind felénk tart

Egyre több sáska érkezik Romániába a Fekete-tengeren át, és szinte mind felénk tart

Egyre több betolakodó próbál Románián keresztül eljutni Nyugat-Európába. Augusztus közepe óta ugyanis már az ötödik menekültekkel megtelt hajót fogták el a román hatóságok a Fekete-tengeren, írja a Yahoo.com. Románia nem tagja a Schengen-zónának, és egészen ezidáig viszonylag jól elkerülték őket a bevándorlók.

A legutóbbi hajón 150 ember nyomorgott, a harmaduk gyermek. Ezzel 570-re nőtt az iraki, szíriai, iráni, pakisztáni és afganisztáni menekültek száma kevesebb mint egy hónap alatt. Ez egy elég nagy szám, ugyanis 2014-ben – amikor utoljára relatíve sok jöttment érkezett a országba – egész évben csak 300-an érkeztek a Fekete-tenger felől.

Az embercsempészek 1-3 ezer ezer eurót kérnek el személyenként a török-román útért. A hajók ugyanolyan lélekvesztők, mint amik a mediterrán térségben próbálkoznak, csakhogy a Fekete-tengeren sokkal veszélyesebb hajózni, különösen a hideg hónapokban.

Magyarország a következő állomás, de nehéz átjutni az oláhokon

A megerősített határok és a szigorú határvédelem miatt a romániai migránsoknak nagyon nehéz dolguk van, ha Nyugat-Európába szeretnének jutni. Emiatt vannak olyanok, akik le is tesznek erről a törekvésükről, és inkább Romániában próbálnak meg boldogulni.

Az év eleje óta 1200-an próbálkoztak meg átjutni a schengeni határon, míg tavaly egész évben összesen 900-an. A próbálkozások 80 százaléka sikertelen.

Tarek keserűen meg is jegyezte: "Másfél év az életemből az ígéret földjére való bejutás reményében veszett el."

Temesváron, közel a magyar határhoz több száz menekült várja, hogy lehetőség adódjon a határátkelésre.

19 fős iraki bandériumot állítottak meg ma is a gúnyhatár előtt

Tizenkilenc iraki bevándorlót állított meg a román határrendészet a romániai Kürtös (Curtici) térségében mintegy ötszáz méterre a magyar-román átmeneti határtól.

A péntek hajnalban történt esetről szombaton számolt be honlapján a határrendészet. A közlemény szerint a 11 férfiból, négy nőből és négy gyermekből álló csoport a hajnali sötétségben a mezőn haladt az államhatár felé, amikor felfigyeltek rájuk. Valamennyien menedéket kértek korábban Romániában.

A román hírtelevíziók folyamatosan arról számolnak be, hogy az elmúlt hónapokban rendkívüli módon megnőtt a migrációs nyomás Románia keleti, déli és nyugati határain egyaránt. Míg Romániába a Fekete-tengeren, valamint Bulgárián és Szerbián keresztül próbálnak bejutni az illegális bevándorlók, a nyugati határon Magyarország felé próbálnak távozni.

(Kuruc.info – Index – Yahoo – MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »