Egyre többen fizetnek saját egészségükért

Egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyarok az egészségügyi öngondoskodásra. Ezt támasztja alá az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) és az NRC Marketingkutató közös kutatása, melyből kiderült: idén, országos szinten 8 százalékponttal több ember használ valamilyen egészségügyi megtakarítási formát.

A pozitív a tendenciát az OTP Egészségpénztár adatai is megerősítik, a legnagyobb hazai egészségpénztár tagjai ugyanis 2017 második negyedévében ötvenkilenc millió forinttal többet költöttek magánegészségügyi szolgáltatásokra. Ez 12 százalékos növekedésnek felel meg.

Az biztos, hogy a Siemensszel nem húzzák csőbe a befektetőket
Forrás: Siemens

„Sokan féltették az egészségpénztárakat a tavalyi cafeteria szabályváltozások kapcsán. Azonban az eredmények igazolták az év eleji várakozásainkat, és most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy trendfordulóhoz érkeztünk. Az idei lesz az OTP Egészségpénztár első olyan éve, amikor az egyéni befizetések összege meghaladja majd a munkáltatói befizetéseket. Ez is jól mutatja, hogy a hazai lakosság igényli és fontosnak tartja az egészségügyi öngondoskodást” – fejtette ki az eredmények kapcsán Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

Az ÖPOSZ és az OTP Egészségpénztár adatai az egészségügyi öngondoskodással kapcsolatos költések egyik legfontosabb céljában és a motivációjában is megerősítik egymást. Az ÖPOSZ és az NRC kutatása szerint ugyanis a magyaroknak kiemelten fontos a gyógyszertári számla fedezetének biztosítása, illetve az egészségügyi kiadásokkal kapcsolatos kedvezmények elnyerése.

Ezzel párhuzamosan az OTP Egészségpénztár adatai szerint is a gyógyszerekkel kapcsolatos kiadások tették ki a pénztár teljes, negyedéves forgalmának közel felét (1,14 milliárd forint), illetve a tagok egyre tudatosabban használják ki a 20 százalékos adó-visszatérítést az egyéni befizetéseik után.

Nőtt az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »