Egyszer csak nyúlketrecek nőttek a villanegyedbeli kertjükbe

2015. augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, s ebből az alkalomból múltidézésbe fogtunk. Keressék a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Hetente többször is jelentkező válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott időszak számaiból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Húsvéti nyuszi

Pesti filmvázlat – cinema verité alapon

Jeles barátom, a kitűnő vegyészkutató, megtört tekintettel nézett rám, s tompa, szívtáji fájdalmakra árulkodó hangon így szólt: Nézz ki az ablakon!

Jeles barátom, a kitűnő vegyészkutató felszólításának habozás nélkül engedelmeskedtem és kinéztem a budai dombvidéken elterülő lakásának ablakán, amelyen, széles pászmákban ömlött be a napfény, s derűs, tavaszi csillogásba vonta a puritán egyszerűséggel, de sok ízléssel berendezett lakás légköbmétereit.

Tájkép – totálban

Szemem elé tárult a páratlan kilátás. Távolban a Gellérthegy és a Citadella sötét tömbje, alatta az új Erzsébet-híd megejtő lendülete, balról a pesti körkép, abban a levendulaszínű borongásban, amely képzőművészeinket számtalan tájkép alkotására ingerelte.

– Csodálatos – mondtam őszintén, mire jeles barátom szomorúan felsóhajtott: Légy szíves lejjebb nézni!… A kertre!

Ismét habozás nélkül engedelmeskedtem jeles barátom unszolásának s tekintetemet lebocsátottam a kertre.

A kertben merőben más tájkép tárult a szemem elé. Az ápolt kertben, közvetlenül barátom erkélye alatt, deszkából hevenyészett nyúlketrecek hevertek, rozsdabarna szénakazal omladozott, mint egy Turgenyev-novella első bekezdésében, a nyúlketrec tetején száraz kenyérhajak gyűjteménye, vágott répa s más nyúleleség vonzotta a kedvező időben életrekelt szárnyas rovarokat.

Jeles barátom felsóhajtott:

– Ez így megy tavaly húsvét óta…

A story – párbeszédek nélkül

Jeles barátom elmondta a történet elejét:

Tavaly húsvétkor az alattam lakó család, régi húsvéti szokás szerint, piros szemű, fehér szőrű nyuszit ajándékozott a kisfiának. A kisfiú a kertben és a kerten kívül, a beépítetlen telken legeltette a nyuszit, amely a nyulak ősi szokása szerint gyors fejlődésnek indult, s mire észbekaptunk, már akkora volt, mint egy nagy kutya. Lakótársaim akkor úgy határoztak, hogy a nyulat megtartják. Ez okból egy ládát helyeztek el a kertben, mivel részben a nyúl kinőtte a lakást, részben a szaga miatt. Egy szép nyári napon, amikor az erkélyen pihentünk, arra lettünk figyelmesek, hogy a lakást és környékét vastag, kövér legyek légiója lepi el, ugyanakkor megéreztük a nyúlszagot, oly töménységben, amelynek eredőjeként az egyetlen, időközben felserdült nyúl nem volt elfogadható. Kiderült azonban, hogy a nyúl időközben a nyulak ősi szokása szerint szaporodni kezdett s immáron tizenketted magával lakja a nyúlházat, amelyet derék szomszédaim néhány nap múlva kibővítettek, egyúttal arra az elhatározásra jutottak, hogy egy nyúlanya kevés és újabb nyúlanyákat vásároltak valahol. A kánikulai napokra már terjedelmét nyúlfarm légytenyészetét és szaghullámait voltunk kénytelenek eltűrni. Ekkor elhatároztuk, hogy közbelépünk.

Tömegjelenet – féltotálban

Jeles barátom azután érzékletesen leírta a lakógyűlést, amelyen a budai bérház tizenkét lakója nyilvánította kifogásait az egyetlen húsvéti nyuszinak és leszármazottainak a szocialista együttélést súlyosan sértő közegészségügyi magatartása miatt. A gyűlést a lakóbizottság elnöke nyitotta meg:

– A lakótársak panasza alapján felszólítjuk F. lakótársat, hogy a vonatkozó szabályrendelet értelmében, amely lakókörletünkben a kisállat-tenyésztést szigorúan tiltja, haladéktalanul szüntesse meg a lakókörlet küllemét rontó és egészségügyi ártalmakkal fenyegető nyúltenyésztést.

F. lakótárs röviden és elszántan így válaszolt: – Majd ha bolond lennék…

A tömör és elszánt válasz meglepte az egybegyűlteket, aminek több felszólaló adta tanújelét. H. kartársnő, házfelügyelő:
– Nekem már ötvenkettőben megtiltották a sertéstartást, pedig csak egy hízót tartottam, F. lakótársnak pedig legalább negyven nyula van…
– Negyvenkettő – mondta büszkén F. lakótárs és hozzátette, hogy őt a nyúlügyi szabályrendelet egyáltalán nem érdekli, mivel a bérleményéhez tartozó kertrészben azt termeszt, amit akar.
– Ha akarom, akkor görényt tenyésztek – mondta F. lakótárs, aminek puszta kilátása a lakógyűlés torkára forrasztotta a további felszólalást és a gyűlés feloszlott…

Közjáték – közelről

Valakinek azért még maradt annyi lélegzete, hogy bejelentéssel élt az illetékes Házkezelési Igazgatóságnál, amely hivatalos szervnek kötelessége ellenőrizni, hogy a lakói a bérleményt rendeltetésszerűen használják, avagy nem? … A bejelentés nyomán – jó két hónap múlva –, kiszállt az illetékes házkezelőség három vezető tisztviselője és megszemlélte a háztáji nyúltenyészetet, amely – úgy találták –, ellenkezik a lakrész és a bérlemény rendeltetésszerű használatával. Erről a megállapításról jegyzőkönyv készült, amelyet átadtak F. lakótársnak, avval a szigorú intéssel, hogy a nyúlfarmot pedig számolja fel. F. lakótárs mondott valamit, ami a közerkölcsöket védő szabályrendelet értelmében lapunkban nem közölhető, majd a jegyzőkönyvet is elhasználta.

A kép elúszott…

Montázs – változásokkal

Jeles barátom és lakótársai szorgalmazni kezdték a nyúlfarm ügyében hozott házkezelőségi döntés végrehajtását, majd amikor ebben az ügyben semmi sem történt, jeles barátom felhívta a főmérnököt:

– Kérem, a nyúltenyészet…
– Már intézkedtünk…
– Milyen formában?
– Szabálysértési feljelentést tettünk… A tanács szabálysértési előadója a közeljövőben foglalkozik az üggyel. Jeles barátom és lakótársai átmenetileg megnyugodtak…

Az átmeneti megnyugvás azonban korainak bizonyult, mert az ügyben nem történt semmi. A nyulak szaporodtak, a nyulak részére begyűjtött fehérjedús takarmány jóvoltából a legyek is, nem beszélve az illatról. Jeles barátom és lakótársai, türelmüket vesztve, a tanács illetékes szabálysértési előadójához fordultak, aki sietett megnyugtatni az érdeklődőket, hogy a makacs szabálysértőt húsz, azaz húsz forint pénzbírsággal sújtotta.

– És? – kérdezték az izgatott lakók.
– Kifizette – mondta a kevésbé izgatott előadó és becsapta az aktaboríték fedőlapját. – Ismétlődő alkalommal ismét megbüntetem.
– Mennyire? – kérdezték az izgatott lakók.
– Legalább ötven forintra.

Zárókép – röviden Jeles barátom, a kitűnő kutatóvegyész elborult tekintettel állt az ablaknál, majd remegő kézzel lefelé mutatott: Nézz le! – suttogta fojtott, krimi hangon.

Lenézem… A sűrűsödő alkonyi homályban fehér valami ugrándozott bohókás mozdulatokkal, akkora, mint egy jókora kutya.
– Mi az? – kérdeztem rosszat sejtve.
– Bárány – suttogta erőtlenül jeles barátom. – F. lakótárs kisfia kapta az idei húsvétra… Jövőre átalakulunk juhtenyésztő vállalattá…

És sírva fakadt fáradságos munkával leválasztott lakásának ablakában, amelyre egy tekintélyes újítás díját és tíz év megtakarított pénzeit fordította, Budán, a villanegyedben…

Baróti Géza (1966. április 10., 9. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »