Ekkora adócsaló még soha nem vezette az Uniót

Ekkora adócsaló még soha nem vezette az Uniót

image_20.jpegKiderült, hogy a seattle-i bíróság Jean-Claude Juncker érintettségét is vizsgálja az Amazon adóelkerülésében. Az biztos, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökének – aki akkor még Luxembourg miniszterelnöke volt – személyesen szerepe volt az Amazon sikeres adótrükközésében.

A Newsweek szerint az Amazon globális piacvezető pozíciója is részben annak köszönhető, hogy adótrükkökkel ért el előnyt a versenytársaival szemben. Juncker ma már igyekszik lényegtelennek, elenyészőnek láttatni saját szerepét a luxembourgi adópolitikában és a multikkal kötött megegyezésekben, de nem volt ez mindig így. 2005-ben a luxemburgi parlamentben még az adórendszer sikereit méltatta, és kifejtette, hogy az ő vezetésével létrehozott kedvező adózási környezetnek köszönhető, hogy az olyan nagyvállalatok, mint az AOL és az Amazon Luxemburgban telepedtek le. Egy 2004-es interjúban pedig kifejtette, hogy csak az AOL-lal több, mint 200 órát egyeztettek.

Hírdetés

Árulkodó az Amazon egykori adóigazgatójának 2014-es nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy Juncker személyes találkozójuk alkalmával felajánlotta segítségét a cég letelepedésének megkönnyítéséhez. Mindezt a most kiszivárgott bírósági iratok is megerősítik. Ezek szerint 2003-ban Juncker négy Amazon-vezetővel is tárgyalt adóügyekről. Juncker egyelőre nem ismerte el, hogy ilyen kérdésekről személyesen egyeztetett volna. Sőt, a LuxLeaks – azaz Luxembourg egyedi adó-megállapodásainak nyilvánosságra kerülése – óta úgy tesz mintha alig lett volna köze az általa vezetett kormányok döntéseihez.

image_21.jpeg

Annál a nagyképűségnél, ami gyarmatosításból meggazdagodott országok jellemzője, csak a pénzmosásra és az adóelkerülésre építők büszkesége tenyérbemászóbb. Érdekes, hogy Nagy-Britannián kívül Magyarország volt az egyetlen ország, amely azt merte mondani Junckerre, hogy őt már azért mégse kellene megválasztani. Biztos vagyok benne, hogy ma már a többi visegrádi ország is mellénk állna. Sőt, ha ez így folytatóik, akkor még Mutti türelme is hamarosan elfogyhat, és akkor könnyes búcsút vehet minden idők legméltatlanabb európai vezetőjétől.

<!– –>


Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »