Ekkora pofonba még nem nézett bele Obama

Barack Obama amerikai elnök veszélyes precedensnek nevezte szerdán azt, hogy a kongresszus mindkét háza leszavazta elnöki vétóját, amellyel megpróbálta megakadályozni, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhessék a támadásokért szerintük felelős Szaúd-Arábiát.

A döntéssel, amely az első alkalom, hogy a törvényhozás leszavazza Obama elnök vétóját, életbe lép a korábban már elfogadott törvény.

A hozzátartozók arra hivatkozva akarnak kártérítési pert indítani a szaúdi királyság ellen, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti terrortámadások 19 elkövetője közül 15 szaúdi állampolgár volt.

Veszélyes precedens

Az elnök a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában leszögezte, hogy a kongresszus „politikai szavazást” tartott, és döntésével veszélyes precedenst teremtett, mert ezt követően az Egyesült Államokat is bárki beperelheti majd külföldön.

Szerdán először a szenátus voksolt csaknem egyhangúlag (97:1 arányban) Obama vétójának elutasítására, majd késő délután a képviselőház is, 348:77 arányban.

Az amerikai érdekek és Szaúd-Arábia

Hírdetés

Az elnök szerint hiba volt ezt megszavazni, de elismerte, hogy a választások előtt egy ilyen törvény elutasítását a törvényhozók nem merték felvállalni. Obama szerint is megérdemlik az együttérzést és a támogatást az áldozatok és hozzátartozóik, de a kormányzat ezért hozott létre támogatási alapot. Azt azonban nem hiszi – tette hozzá -, hogy a szaúdi kormány ellen indítandó perek hosszú távon használnak majd az amerikai érdekeknek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha az államok joghatóság alóli mentességét feladják, akkor például a külföldön szolgáló amerikai katonák is hasonló, magánszemélyek által indított pereknek nézhetnek majd elébe.

Obamával egyetértve bírálta a kongresszusi döntést Ashton Carter védelmi miniszter és Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője is.

Hillary Clinton alelnökjelöltje és Bernie Sanders nem volt jelen

Elnöksége nyolc éve alatt Barack Obama tizenegyszer élt vétóval, s a törvényhozók ezeket mind tiszteletben tartották. A mostani szavazáson Hillary Clinton alelnökjelöltje, Tim Kaine virginiai szenátor és a korábbi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, Bernie Sanders vermonti szenátor nem vett részt.

A 2001. szeptember 11-i áldozatok családtagjai eddig hétmilliárd dollár kárpótlást kaptak, de – mint azt az ABC televíziónak néhányan közülük elmondták – nem a pénz érdekli őket, hanem az, hogy egyetlen, a terrorizmust támogató ország se úszhassa meg a felelősségre vonást.

Szaúd-Arábia nyilvánosan egyelőre nem reagált a washingtoni kongresszus döntésére.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »