Elfogták L. Ernőt, a Hős utca ügyeletes dílerét – de a származását titkolni kell…

Előzetes letartóztatásba kerülhet egy kőbányai férfi, aki a rendőrség adatai szerint bevett gyakorlatként árult drogot lakókörnyezetében, vagyis a Hős utcai telepen.

A 33 éves L. Ernőt szerdán lakóhelyén fogták el a kerületi rendőrök – bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indult ellene eljárás, ami feltételezi, hogy segítőtársai lehettek, és többen is részt vettek a telepi drogterjesztésben.

Nem kizárt, hogy az elfogás összefügg a tömeges kábítószer-túladagolással, amely szintén a Hős utca és a Puskás Ferenc Stadion környékén történt: kedden pár óra leforgása alatt 18 “fiatalt” vittek kórházba egy új, nemrég az utcákra kerülő dizájnerdrog miatt – a metróállomásnál pedig egy holttestet is találtak a drogfogyasztók mellett, bár az nem bizonyított, hogy a halált túladagolás okozta.

A Hős utcai telep közismerten veszélyesnek számít, a lakók jó része kábítószer-fogyasztó, a környéken sok az eldobott injekciós fecskendő.

A mentők csak rendőri kísérettel mernek a helyszínre vonulni, a CIGÁNYtelepen gyakoriak a rablások, lopási ügyek, emiatt a nem helyi dílerek is inkább csak a közeli villamosmegállóban fogadják vevőiket. A tetteseket az sem különösebben zavarja, hogy a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ szomszédságában követik el a bűncselekményeket.

MNO


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »