Elkábította és megerőszakolta saját 13 éves lányát

Elkábította és megerőszakolta saját 13 éves lányát

A megerőszakolt lány apja és anyja egyaránt vádlott az ügyben. 1995 óta éltek együtt a pár, két gyermekük született az egyik még abban az évben, a második 2000-ben. Mindkettő a szülői házban élt, de az idősebbik egy külön lakrészben.

A kegyetlen apa kihasználta ezt a helyzetet, valamint az, hogy élettársa este indult munkába. 2014-től a férfi arra hivatkozva, hogy a kisebbik gyermeke sovány, cukorral és vízzel kevert Apranax gyógyszert vitaminként adott a kislánynak.

Idővel a sértett tiltakozott a gyógyszer bevétele ellen, de az apa a tabletták lenyelésére kényszerítette. A gyermek ennek hatására vagy elaludt, vagy elájult. A férfi ilyenkor a magatehetetlen lányát többször megerőszakolta.

Hírdetés

Az áldozat teherbe esett, amiről nem tudott, mire osztályfőnöke észre vette azt az iskolában, a terhességét művi úton már nem lehetett megszakítani. Tizennégy éves sem volt a lány, amikor megszülte apjával közös gyermeküket.

Az apa ezután rávette a lányt, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen egy ismeretlen fiatalember ellen, aki megerőszakolta, majd idővel állítsa azt, hogy ő is beleegyezett a kapcsolatba. A sértett teljesítette a kérést és hamis tanúvallomást tett. 

A lány anyja gyanakodni kezdett és egy vita hevében felvetette, hogy élettársa lehet valójában az apa. Ám, nem tett semmit, hogy ezt a kérdést tisztázza, illetve azért sem, hogy a kiskorú lányának ne kelljen továbbra is egy fedél alatt élnie a feltételezett elkövetővel. A nő elhallgatta a hatóságok elöl, hogy élettársára gyanakszik és a lányát is titkolózásra bírta. 

Közreműködött abban is, hogy a sértett is eltitkolja ezt a nyomozó hatóságok elől és azt a tényt is, hogy a jelenleg külön háztartásban élő sértett, valamint másik közös gyermekük a gyámhatóságon folyamatban lévő eljárás eredményeként ismét közös nevelésébe kerüljön.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »