Ember a gépben

Ember a gépben

Új vallás van születőben. A Szilícium-völgy technológiai vezetőinek egy része – köztük Elon Musk – úgy gondolja, nagy esély van arra, hogy a világunk csak szimuláció. Hasonló ahhoz, amit a Mátrix című filmben láthattunk. Az általunk ismert valóság kétségbe vonása nem új gondolat, már az ókori görög filozófusok is eljátszottak a lehetőséggel. Az évezredek során újra és újra felmerült a gyanú, hogy amit mi anyagi világként ismerünk, az nem a valóság alapvető rétege, a gondolkodók azonban sem cáfolni, sem bizonyítani nem tudták ezt a sejtést. A kérdés még kínzóbbá vált, amikor kiderült, hogy a testünket alkotó atomok jórészt semmiből állnak, és az a kevés „valami”, ami bennük található, nem aprócska golyókból épül fel, hanem a hétköznapi logika számára érthetetlen, hol hullámként, hol részecskeként viselkedő összetevőkből. Az élet sokkal inkább mintázat, mint anyag. Időközben arra is fény derült, hogy az érzékelésünk csak a világ egy szűk szegmensét képes befogadni. Kézenfekvőnek tűnt tehát a feltételezés, hogy az ember számára felfogható valóság valami sokkal nagyobb (akár mesterséges) dolog része. A vallások más útvonalon haladva jutottak hasonló következtetésre.

A szimulációhitnek az elmúlt évtizedek számítástechnikai fejlődése adott újabb lökést. A virtuális valóság lassan mindennapjaink részévé válik. De ennél is fontosabb, hogy a tudósok már évtizedekkel ezelőtt olyan sejtautomatáknak nevezett programokat készítettek, amelyek virtuális terét egyszerű parancsoknak engedelmeskedő formák népesítik be. Meglepő módon már ezekben a primitív digitális univerzumokban is felismerhető az élet és az evolúció néhány jellemzője. Persze szó sincs róla, hogy ezek a programok élnének, de fogalmunk sincs, mi történne, ha jóval kifinomultabb szoftvereket futtatnánk a mieinknél jóval fejlettebb gépeken évmilliárdokon keresztül. Vagy mi történne, ha ezeket a miniuniverzumokat öntanuló mesterséges intelligenciák gondjaira bíznánk. Jelenleg úgy tűnik, nincs fizikai akadálya annak, hogy a virtuális világegyetem lényei öntudatra ébredjenek. Ahogy annak sincs, hogy a saját világunk is szimuláció.

http://mno.hu/

Ez a dilemma elsősorban filozófiai, és nem tudományos kérdés. Occam borotvája (az elv, amely szerint két magyarázat közül az egyszerűbbet érdemes választani) azt diktálja, hogy ne feltételezzük egy számunkra érzékelhetetlen, felfoghatatlan gépezet és egy felderíthetetlen univerzum létezését, ha anélkül is meg tudjuk magyarázni világunk jelenségeit. (Persze minden részletében nem tudjuk megmagyarázni.) A Szilícium-völgy filozófusai viszont más oldalról közelítenek. Azt mondják, ha idővel képesek lehetünk olyan élethűen szimulálni a valóságot, hogy azt nem lehet majd megkülönböztetni a programtól, akkor erre mások is képesek lehettek. Ily módon mesterséges univerzumban élők által létrehozott mesterséges univerzumok láncolata jöhetett létre. Márpedig ha létezik egy ilyen láncolat, abban csak egy valóságos világegyetem van, a szimuláltak száma viszont korlátlan. Vagyis összehasonlíthatatlanul nagyobb esélyünk van arra, hogy nem az elsődleges világban élünk, mint arra, hogy igen. Néhány techmilliárdos most egy kutatókból álló csapatot szeretne összehozni, hogy megpróbáljanak kitörni a mátrixból. Vagy legalább leleplezzék a nagy programozót.

Addig is, amíg ez sikerül, a szimulációhit világhódító útra indul. Vonzerejét az adja, hogy teret enged a fantáziának. Az életre tekinthetünk úgy, mint egy küldetésre. Így a halál nem a létezésnek, csak a játéknak vet véget. Egy kéz leemeli a fejünkről a sisakot, mi zavartan körülnézünk, néhány másodpercig azt sem tudjuk, hol vagyunk, majd felszabadultan felállunk a fotelból, és nyújtózunk egyet. Nagy menet volt! Aztán végignézünk a szomszéd gépeknél ülő, játékban elmerülő szeretteinken, és már nyúlunk is a zsebünkbe az újabb kétszázasért.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »