Erdogan: Trump döntését semmisnek kell tekinteni, a muszlim országok ismerjék el Jeruzsálemet a palesztin állam elfoglalt fővárosaként!

Erdogan: Trump döntését semmisnek kell tekinteni, a muszlim országok ismerjék el Jeruzsálemet a palesztin állam elfoglalt fővárosaként!

Törökország a Palesztin Állam és Kelet-Jeruzsálem palesztin fővárosként történő elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget szerdán az iszlám országok vezetőinek isztambuli tanácskozásán, válaszul arra, hogy Donald Trump amerikai elnök egy héttel korábban bejelentette Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését.

„Mi, akik Kelet-Jeruzsálemet Palesztina fővárosának tartjuk, arra kell buzdítsuk a világ országait, hogy ismerjék el a Palesztin Államot az 1967-es határok alapján, fővárosaként pedig Kelet-Jeruzsálemet” – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Isztambulban az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) külügyminiszteri találkozóját megnyitó beszédében.

Cavusoglu kiemelte: a muzulmán országok azért gyűltek most össze, hogy “megálljt parancsoljanak” a palesztinok üldöztetésének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy “ez a harc nem térhet le a jogi útról, nem ülhet fel a provokációknak”.

A múlt szerdai amerikai döntés, amelynek értelmében az Egyesült Államok Izrael fővárosának Jeruzsálemet ismeri el, “mély sebet vágott az emberiség lelkiismerétén”, és “elpusztította a béke lehetőségét és a közös élet talaját” a térségben – hangoztatta a török külügyminiszter. Hozzátette: az amerikai lépés legitimálni kívánja Izrael Jeruzsálem megszállására irányuló törekvését. Az OIC számára az amerikai döntés érvénytelen – szögezte le.

Rámutatott: az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként korábbi ENSZ-határozatokat is megsértett. Cavusoglu szavai szerint az egyik oldalon a megszálló Izrael áll, a másik oldalon pedig ott van a megszállt, és napról napra egyre több földtől megfosztott Palesztina, amelyet a nemzetközi közösség is elfogad.

Az OIC rendkívüli ülését a szervezet soros elnöke, Törökország hívta össze. Ankara szerint a washingtoni lépés “lángba borítja” a közel-keleti térséget, ezért a török vezetés azt szorgalmazza, hogy a OIC tagországai közösen lépjenek fel azzal szemben és “erős üzenetet” fogalmazzanak meg.

A szerdai csúcstalálkozón az 57 tagországból 48 képviselteti magát, 16 állami vezetői szinten. A rendkívüli ülésen később Recep Tayyip Erdogan török államfő, majd Binali Yildirim török kormányfő is felszólal.

Cavusoglu kedden az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában arról beszélt, hogy néhány arab ország “nagyon enyhén” reagált az amerikai lépésre. Mint mondta: a döntésre nagyon világos válaszok is érkeztek az arab világból, de úgy tűnik, hogy némely ország “túlságosan óvakodik”, és fél az Egyesült Államoktól. Cavusoglu ugyanakkor nem nevezte meg a bírált országokat. “Ha most nem állunk ki Jeruzsálemért, a muzulmánok harmadik legszentebb városáért, akkor mikor fogunk?” – tette fel a kérdést a török tárcavezető.

Frissítés: Erdogan semmisnek nevezte Trump döntését

Törökország elnöke arra biztatja a muzulmán országokat, hogy ismerjék el Jeruzsálemet a palesztin állam elfoglalt fővárosaként. Recep Tayyip Erdogan erről az Iszlám Együttműködési Szervezet isztambuli csúcstalálkozóján beszélt, ahol semmisnek nevezte, hogy Washington évtizedek diplomáciai konszenzusát felrúgva a múlt héten Jeruzsálemet hivatalosan is elismerte Izrael fővárosának.

Hírdetés

Erdogan egyben terrorállamnak bélyegezte Izraelt, arról viszont ezúttal nem beszélt, hogy országa valóban megszakítja-e vele a csak 2016-ban visszaállított diplomáciai kapcsolatokat, jóllehet Washington lépése előtt még ezzel fenyegetőzött.

A BBC tudósítója szerint ugyanakkor számos muszlim állam csak miniszteri szinten képviselteti magát a találkozón, ami azt jelzi, hogy nem fűznek hozzá magas reményeket. Azt is hozzátette, hogy az iszlám világban viszonylag visszafogott volt a reakció a Jeruzsálem-ügyre.

2. frissítés: Abbász: Washington elvesztette közvetítő szerepét

Washington elvesztette közvetítő szerepét az izraeli-palesztin békefolyamatban azáltal, hogy Jeruzsálemet ismerte el a zsidó állam fővárosaként – közölte Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szerdán Isztambulban, az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) rendkívüli ülésén.

Abbász egyúttal leszögezte: a palesztinok a jövőben már nem engedik meg az Egyesült Államoknak, hogy részt vegyen a békefolyamatban. Hangsúlyozta azt is, hogy nem lesz stabilitás a térségben, amíg Kelet-Jeruzsálem nem Palesztina fővárosa.

Hangoztatta: Donald Trump amerikai elnök szinte “odaajándékozza” Jeruzsálemet Izraelnek és “úgy viselkedik, mintha a világon egyedül ő döntene” ebben az ügyben. Trump lépése “túlmegy minden határon” – fogalmazott.

“Jeruzsálem, ahogy a múltban volt, úgy a jövőben is mindig Palesztina fővárosa lesz” – nyomatékosította Abbász. Figyelmeztetett: az amerikai lépés azt a veszélyt hordozza, hogy szélsőséges csoportok a politikai konfliktust vallási alapúvá alakítják át.

Jordánia és Irán is támogatja Erdogan javaslatát

II. Abdalláh jordániai király beszédében elmondta: Jeruzsálem muzulmán és keresztény identitásának megváltoztatása a terrorizmust és a radikalizmust segíti elő. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidók és a palesztinok közötti béke elérésére a kétállami megoldás az egyetlen választási lehetőség. Felszólalásában II. Abdalláh arra szólította a muzulmán országokat, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket, és álljanak ki Jeruzsálemért.

Haszan Róháni iráni elnök szerdán Twitter-üzenetben azt írta: Trump döntése azt mutatja, hogy Washington nem tartja tiszteletben a palesztin nemzet legitim jogait és csak a cionista érdekek védelmére törekszik. Róháni a csúcstalálkozó keretében kifejtette: a cionisták idegenek a Közel-Keleten, de a múlt század elejétől “betolakodtak” a régióba és “elvetették ott a terrorizmus, valamint az erőszak magvait”. Az iráni elnök végül kiemelte: országa előfeltétel nélkül kész együttműködni minden muzulmán országgal Jeruzsálem megvédése érdekében.

Az OIC rendkívüli tanácskozását a szervezet soros elnöke, Törökország hívta össze. A csúcstalálkozó fókuszában a palesztinok helyzete és Jeruzsálem jogállása áll. Ankara szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közös üzenetet fogalmazzanak meg az amerikai lépéssel szemben. Az 57 tagországból 48 képviselteti magát, 16 állam a legmagasabb szinten.

(MTI – BBC – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »