Érzéstelenítés nélkül műtötték a beteget Norvégiában, belehalt

Érzéstelenítés nélkül műtötték a beteget Norvégiában, belehalt

Elképesztő történet Norvégiából: az 58 éves férfit érzéstelenítés nélkül műtötték, egy csövet a légcső helyett a nyelőcsövébe operáltak először, a kórház igyekezett eltitkolni az esetet. az orvosra nyomást gyakoroltak, aki jelentette az ügyet a hatóságoknak.

Elképesztő esetről számolt be a Nordlys norvég regionális lap. Az egész még 2013-ban történt – az is az abszurd történet része, hogy az ügy kivizsgálása is évekig tartott a Norvég Egészségügyi Hatóságnak. Az akkor 15 éves Alexander Kral 2013. december 16-án az iskolából hazatérve megdöbbenten vette észre, hogy édesapja, az 58 éves Gabriel Kral súlyos sérüléssel fekszik a padlón. A fiú egyből tárcsázta a mentőket és Gabriel Kralt kórházba szállították. Innen következnek a horrorisztikus és abszurd fordulatok.

A tromsöi Észak-Norvég Egyetemi Klinika (UNN) orvosai ugyanis Gabriel Kral kórházba érkezését követően nem sokkal azt közölték az aggódó családtagokkal, hogy a férfit már nem tudták megmenteni, olyan súlyosak voltak a sérülései. (Ezeket nem részletezi a cikk pontosan.) Ráadásul még azt is hozzátették, hogy Alexander először rossz számot tárcsázott, így a késlekedésnek is köze volt az apa halálához. Mint a fiú a lapnak elmondta, azóta végig azzal a gyötrő tudattal élt, hogy miatta is halt meg az édesapja.

Azonban a Norvég Egészségügyi Hatóság most befejezett és a család számára hozzáférhetővé tett jelentése egészen másról szól. Kiderült, hogy Gabriel Kral a kórházba érkezése után még több mint egy órát életben volt és sorozatos, súlyos szakmai hibák vezethettek a halálához.

Mint a jelentésből kiderül, amikor Gabriel Karlt bevitték a UNN egyik műtőjébe, még magánál volt, és egy tömlő segítségével lélegeztették. A műtőben azon a tízfős csapaton kívül, akik az operációhoz készülődtek, valamilyen nem részletezett okból még további 20-30(!) ember is tartózkodott, teljes volt a káosz, igazából senki nem tudta, mi lenne a dolga és kinek az utasításait kellene követnie.

Hírdetés

Mivel a beavatkozásokkal késlekedtek, az 58 éves férfi állapota romlani kezdett, egyre gyengébben lélegzett. Mikor ezt az egyik orvos érzékelte, indítványozta, hogy azonnal vezessenek be egy szondát a páciens tüdejébe, amin keresztül lélegeztetni tudják. Csakhogy a beavatkozást végző kollégáját senki nem tájékoztatta róla, hogy Gabriel Karlt még nem érzéstelenítették, így a vizsgálat szerint „úgy nyitották fel a torkát, hogy a páciens részben még öntudatánál volt”.

http://mno.hu/

Ha ez nem lenne elég: a hatalmas káoszban a beavatkozást végző orvos nem Karl légcsövébe vezette a szondát, hanem a nyelőcsőbe, így a férfi már egyáltalán nem jutott levegőhöz. Nem véletlen, hogy az 58 éves férfi állapota kritikusra fordult, emiatt az orvosok ismét azonnali beavatkozás mellett döntöttek és felnyitották a mellkasát. Ismét érzéstelenítés nélkül, miközben nem vették észre, hogy a szonda rossz helyen van.

Gabriel Karlt ezek után már újraéleszteni kellett, majd átvitték egy másik műtőbe, ahol végre észrevették, hogy a légcső helyett a nyelőcsőbe vezették be a szondát, de ekkor már késő volt. Gabriel Karl a jelentés szerint 15.03-kor meghalt – 52 perccel azután, hogy beszállították a kórházba.

Az orvosok ezt követően közölték a családdal a hamis információt, miszerint a családapa már azonnal meghalt, amint behozták, majd az esetet nem jelentették az illetékes hatóságoknak. Volt azonban egy orvos, Nils Sörheim (egyébként őt nevezték ki a gyermekek gyámjának is), akit nem hagytak nyugodni a Karl halála körül az intézményben terjedő pletykák és saját vizsgálatba kezdett. Kiderült, hogy 2014. január 29-én az aneszteziológiai osztályon volt egy értekezlet, ahol az esettel foglalkoztak, majd az intenzív osztályon is, de azt az orvost, aki többször is jelezte, hogy a halál oka a szonda rossz helyre történő behelyezése lehet, írásban figyelmeztették „helytelen magatartása” miatt.

Az egészségügyi hatóság jelentése súlyos szabálytalanságokat tárt fel az esetnél, és mára már az UNN vezetése is elismeri, hogy hibáztak. Ez természetesen már nem hozza vissza Gabriel Karlt a családjának, aki egyébként az UNN orvosa volt maga is. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »