Ettől a szertől őrülnek meg az Iszlám Állam katonái

Ettől a szertől őrülnek meg az Iszlám Állam katonái

Veszélyesebb lehet a korábban gondoltnál a captagon nevű dizájnerdrog, amit rendszeresen szednek a szíriai és iraki frontokon harcoló dzsihadisták, így az Iszlám Állam fegyveresei is – derült ki az amerikai Scripps Intézet friss, a Nature folyóiratban publikált kutatásából.

A szert tanulmányozó kutatók szerint a captagon hatóanyaga, a fenetillin gyengébb ugyan az amfetaminnál, de kémiai összetétele (teofilin tartalma) miatt sokkal erősebb pszichoaktív hatás kiváltására képes, mint a speed. A captagont vizsgáló kutatócsoport ugyanakkor egérkísérletek során arra is rájött, hogy a captagon hatásai egy (jelenleg csak DISSECTIV néven emlegetett) vakcina segítségével mérsékelhetőek.

A drog megszünteti a félelmet, napokra elűzi a fáradságot és a megállíthatatlanság érzetét nyújtja használójának: így érthetőbb, hogy az Moszult visszafoglalása ellen harcoló dzsihadisták hogyan voltak képesek élő bombaként, tetőkről ugrálni az iraki katonákra, napokig egy pokolgéppé alakított autóban várakozni a merénylet pillanatára várva.

http://mno.hu/

Hírdetés

A szer szíriai polgárháború kezdetén vált különösen elterjedtté, de az egész közel-keleti régióban szívesen használják, és nagyüzemi mennyiségben kereskednek vele. Mint az Index is írt róla, az al-Nuszra front fegyveresei szívesen szedik a captagont, de jut belőle Szaúd-Arábiába is, egy szaúdi herceg 2015-ben például 2 tonnás szállítmányt próbált belőle hazacsempészni, sikertelenül – a most publikált tanulmány szerint Szaúd-pedig Arábiában a 12 és 22 éves közötti korú drogosok 40 százaléka is fenetillinfüggő lehet.

http://mno.hu/

 Hogy a drog mennyire kikapcsolja használója ítélőképességét, azt a lenti videó is jól mutatja: egy szíriai csatorna riportere az al-Nuszra egyik elfogott, bedrogozott tagját próbálja faggatni, de a férfi azt sem fogja fel, hogy hadifogságba került, és biztos benne, hogy társai, a fegyveres felkelők között van.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »