Európa Liga: egy lépésre a csoportkörtől a Videoton!

A Videoton az első mérkőzésen Belgrádban elért 0-0-s döntetlent követően kedvező helyzetben várja a csütörtöki (Pancho Aréna, 20.00) Európa Liga-selejtező visszavágóját a szerb Partizan Beograd ellen. Ez már most óriási siker, és egy még nagyobb kapujában van a székesfehérvári csapat. Bármilyen arányú magyar győzelem az EL csoportkörét hozza el a Videotonnak.

 

A Partizan-Videoton mérkőzésen a székesfehérvári csapat taktikus játékkal elérte, hogy nem került hátrányba Belgrádban (0-0), így bármilyen arányú győzelem azt jelentené, hogy a Videoton ismét bejut az El-csoportkörbe.

 

Videoton az Európa Liga-selejtező első körében a máltai Balzan, a másodikban az észt Nömme Kalju, míg a harmadikban a francia Girondins Bordeaux együttesét ütötte ki. Magyar csapat legutóbb a 2012/13-as szezonban tudta megugrani ezt a lépcsőfokot, akkor is a Videoton, amely Paulo Sousa vezetésével a Tranbzonsport búcsúztatta a negyedik fordulóban.

 

Anyagilag is kecsegtető a ma esti mérkőzés: ha a Videoton kiejti a Partizant, akkor 2,6 millió euró (767 millió forint) üti a markát,majd a csoportkörben minden győztes meccsért további 360 ezer euró (110 millió forint) jár, míg egy döntetlen 120 ezer eurót (36,5 millió forintot) ér.

 

Origo.hu
kép: vidi.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »