Év végére megszűnhet az ukrán államiság?

Év végére megszűnhet az ukrán államiság?

Dmitrij Jaros, az ukrán Jobb Szektor volt vezetője szerint Ukrajna még 2016. folyamán több részre szakadhat, a helyén pedig kisebb országok szerveződhetnek. A politikus saját bevallása szerint nem üres propaganda az ukrán államiság megszűnése, hanem nemzetbiztonsági jelentések láttán állítja mindezt.

Jaros ráadásul nem a távoli, kiszámíthatatlan jövőbe helyezi az ukrán állam széthullásának veszélyét, hanem azt állítja, még idén sor kerülhet Ukrajna felosztására. “Ma még az ország megmentéséről beszélünk, de nekem lehetőségem volt arra, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat, valamint a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács erre vonatkozó adatait megtekintsem, emiatt tudom, hogy számolnak egy olyan forgatókönyvvel, miszerint országunk még ez év vége előtt megszűnhet létezni. Azt követően több, hivatalosan el nem ismert állam fog működni Ukrajna területén.”

Hírdetés

A politikus az ukrán Mir hírportálnak nyilatkozva mondta mindezt. Szerinte a legpesszimistább forgatókönyv bekövetkeztét valószínűsíti, hogy a kijevi kormány még mindig az ország délkeleti régióival harcol, miközben már Nyugat-Ukrajnát sem tudja maradéktalanul ellenőrzése alatt tartani, Arszeni Jacenjuk lemondása pedig csak tovább mélyíti a politikai válságot, nem megoldja azt.

Hídfő.ru


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »