Ez a lufi nem kipukkadt, hanem leeresztett: kínos bohócvicce vált a kormány Soros-ellenes kampánya

Ez a lufi nem kipukkadt, hanem leeresztett: kínos bohócvicce vált a kormány Soros-ellenes kampánya

Halász János, a Fidesz frakciószóvivője hétfői sajtótájékoztatója tökéletesen megvilágította az Orbán-kormány olcsó propagandájának színpadi díszletét.

Már az emelte az esemény színvonalát, hogy azon részt vett Ungár Péter is, az LMP elnökségi tagja, aki végigkommentálta az egészet, miközben a kormánypárti politikus azt mantrázta, hogy

„Szél Bernadett ítélőképességét erősen rontja az, hogy Soros György zsebében van”.

Emlékezetes, Németh Szilárd rezsibiztos, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke nyilatkozott úgy, hogy kitiltja a testület Soros-hálózattal foglalkozó üléséről az ökopárt miniszterelnök-jelöltjét, holott Szél Bernadett állandó tag, akit Orbán Viktorral szemben, át is világítottak az illetékes szervek. Mivel törvényes lehetőség nincs arra, hogy Szél Bernadettet eltiltsák a testület munkájától, a napokban a kormányzati sajtó – minősített adatok birtokában – már arról írt, hogy az LMP társelnökének afgán származású, de 4 éves kora óta hazánkban élő tanácsadója, Janan Mirwais megbukott az átvilágításon, emellett pedig a MigSzol tagjai is volt (ezt egyébként Janan Mirwais cáfolta, bár azt elismerte a jogász végzettségű fiatalember, hogy Schmidt Máriának például valóban dolgozott).

Kíváncsiak voltunk, hogy akkor most mi a Fidesz terve a Szél-ügyben, mert ugye egy bizottsági tagot semmilyen törvényes eszközzel nem lehet kitiltani egy nemzetbiztonsági ülésről.

„Az álláspontunk határozott, Szél Bernadett nem kívánatos azon az ülésen, melyen a Soros-hálózat nemzetbiztonsági kockázatáról lesz szó, ezért ha részt kíván ezen az ülésen venni, akkor a Fidesz képviselői vagy nem szavazzák meg a napirendet, vagy nem vesznek részt az ülésen. Egyik esetben sem lesz határozatképes a bizottság

– válaszolta kérdésünkre Halász János.

Hírdetés

Viszont akkor felmerül a frakciószóvivő által felemlegetett felelősség kérdése; nem tartja nemzetbiztonsági kockázatnak, hogy a Fidesz bojkottálja ezt a nemzetbiztonsági szempontból nagyon fontos ülést, ahol a szolgálatok tájékoztathatják a képviselőket a Soros-hálózat jelentette veszélyről? – kérdeztük.

„Nem mert, a szolgálatok teszik a dolgukat”

– jött a válasz, majd Halász János hozzátette: Szél Bernadett akarja akadályozni ezt.

Ezek szerint akkor nem a bizottsági ülés határozatképességét nem biztosító fideszesek akadályozzák meg azt, hogy az erre szolgáló grémium előtt válaszoljanak a szakszolgálatok Soros-tervvel kapcsolatos kérdésekre?!

Nagyjából ennyire veszik komolyan a fideszes politikusok ezt a 2200 millió forintos politikai blöfföt, amely ideje alatt egyébként titokban be is engedett az Orbán-kormány 2300 bevándorlót.

Ungár Pétert a sajtótájékoztatót követően kérdeztük erről a komikus fideszes hozzáállásról:

„Alapvetően nem a magyar nemzet biztonságával foglalkoznak, hanem azzal, hogyan tudnának ‘vernyogni’ egy ilyen bizottsági ülésen, és ha Soros-terv valóban nemzetbiztonsági kockázatot jelent, akkor talán üljék végig Szél Bernadettel együtt, és hallgassák végig a szakszolgálatokat, ahelyett hogy egy showműsort csinálnak a Nemzetbiztonsági bizottságból”

– válaszolta az ellenzéki párt elnökségi tagja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »