"Ezek tényleg nem adtak semmit, és közben a saját anyám se hiszi el, hogy nem kaptam" – sztrájkkészültséget hirdethetnek az egészségügyben

Az orvosok ugyan rövid idő alatt nagy béremelést kaptak, az egészségügyi háttérdolgozók a várakozás ellenére kimaradtak a juttatásból – emelte ki a Népszava kérdésére Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szervezet (FESZ) elnöke.

A műszakiak, gazdasági szakemberek közül csak azok részesültek egy kis emelésben, akik minimálbért kapnak. Ráadásul az emelésekkel együtt is az állami foglalkoztatottak fizetésének átlaga alatt marad az egészségügyben dolgozók jövedelme. Soós szerint az átlagos szinthez további negyven százalékos emelés lenne szükséges.

Hírdetés

„Ebben a helyzetben most csak az a jó, hogy nem írtuk alá ezt a bérmegállapodást, így minket nem köt semmi” – emelte ki, majd hozzátette, hogy a legutóbbi küldöttgyűlésen arról határoztak, hogy 2018 elején meghirdetik a sztrájkkészültséget, ha addig nem lesz érzékelhető béremelés.

Az egészségügyben dolgozók elkeseredése igen nagy a beígért juttatások elmaradása miatt, hiszen arról volt szó a december 13-i kormányülésre készült előterjesztés szerint is, hogy az ápolók, az orvosok és az asszisztensek két–négyheti alapbérüknek megfelelő összeget kaphatnak karácsony előtt. Ezért ehhez hasonló véleményekkel reagáltak az ápolók: „Ezek tényleg nem adtak semmit, és közben a saját anyám se hiszi el, hogy nem kaptam”.

(MNO)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »