„Fegyvere a káosz!”

„Fegyvere a káosz!”

A tényfeltárásként beharangozott dokumentumfilm az előzetes alapján tanulságos sorvezető lehet a Fidesz kampányát előkészítőknek is.

„Fegyvere a káosz! A pusztítás kvantuma! Igazi bábjátékos, aki az ujja köré csavar mindenkit! Kormányokat dönt, és nemzeti valutákat zúz porrá! Az emberi civilizáció ellenáll neki, de ezt a betegséget nem lehet kiirtani!” –  Soros Györgyről készített leleplező dokumentumfilmjét hirdeti eképpen az orosz állami televízió egyes csatornája.

Hírdetés

Az ismert híradós, Erneszt Mackievicsusz által jegyzett, a magyar kormány retorikájával egybecsengő, szenzációsnak beharangozott filmet orosz idő szerint hétfőre virradó éjszaka fél egykor vetíti a Rosszija 1. A trailerben felvillanó megszólalók – köztük Gyöngyösi Márton a Jobbik politikusa – a Soros jelenséget jellemezve beszélnek arról, hogy a filantróp szeme előtt kizárólag a hatalom lebeg, világuralomra tör, s alapítványa a háttérből, észrevétlenül machinálva az egész világ feletti ellenőrzés megszerzésének szolgálatában áll. Elmondják, hogy miként keresett az ukrajnai puccson, miért akar bosszút állni Oroszországon és hogyan szervezi a Donald Trumppal szembeni tiltakozásokat.

A beharangozóhoz főzött kísérőszöveg szerint „ennek az embernek a nyomai megtalálhatók a Földön mindenütt, ahol polgárháborúk tüze ég, vér folyik, emberi sorsok és egész államok mennek tönkre, semmisülnek meg”, s a filmben „választ kaphatunk arra, hogy miért akarják őt terroristává nyilvánítani az Egyesült Államokban? Miért átkozzák Izraelben és hazájában, Magyarországon? Miért gyűlöli úgy Oroszországot, hogy szinte beleremeg? Miért lett ő a dr. Gonosz? miféle erők állnak a háta mögött, és milyen új világrendet akarnak ezek az erők felépíteni?”.

A tényfeltárásként beharangozott dokumentumfilm e néhány kocka alapján tanulságos sorvezető lehet a Fidesz kampányát előkészítőknek is.  


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »