Fegyveresek foglaltak el Oregonban egy szövetségi épületet

A milicisták szombat este foglalták el az oregoni nemzeti park szövetségi tulajdonban (az illetékes szövetségi minisztérium tulajdonában) lévő épületét. A vezetőjük a The Oregonian című helyi lapnak telefonon elmondta, hogy így akarják kifejezni szolidaritásukat két barátjukkal, akiknek hétfőn börtönbe kellene vonulniuk.
“Azt tervezzük, hogy évekig itt maradunk” – mondta a csoport vezetője, Ammon Bundy. Egyúttal azt is tudatta, hogy százötven támogatójuk van velük. Közölte: ugyan nem áll szándékukban bárkit is bántani, de abban az esetben nem zárják ki az erőszakot, ha a rendőrség megpróbálná kitessékelni őket onnan. Az épületet azt követően foglalták el, hogy a közeli Burns városkában rokonszenvtüntetés volt egy apa és fia mellett. Dwight Hammon farmernek és fiának ugyanis vissza kell mennie a börtönbe, mert gyújtogatásért kiszabott büntetésüket súlyosbította a bíróság. Hammondékat 2012-ben ítélték el, mert közterületet gyújtottak fel, hogy megvédjék a farmjukat a fenyegető erdőtűztől. Akkor egy év szabadságvesztést kaptak, ezt le is töltötték, ám a szövetségi ügyészek fellebbeztek, mondván, szövetségi tulajdonban lévő közterület felgyújtásáért minimum öt év börtönbüntetés jár.
Dave Ward seriff a The Oregoniannal közölte, hogy több szervezet dolgozik az ügy megoldásán.
(MTI)

Hírdetés


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »