„Félelem van” – terror a tolerancia városában

„Félelem van” – terror a tolerancia városában

A spanyol közszolgálati tévé egyenes adásban közvetítette a Plaza Cataluñán összegyűlt embertömeget, akik a spanyol királlyal és a város elöljáróival az élükön egy perces néma csenddel és percekig tartó tapssal emlékeztek a csütörtöki terrortámadás áldozataira. Azt skandálták: „nem félünk!” A műsorvezető is könnyes szemmel mantrázta, milyen büszke a város lakóira, akik tömegével vonultak ki az utcákra, mutatva, a terroristák nem érték el a céljukat, hiszen az embereket nem lehet megfélemlíteni.

A Barcelonában élő Martényi János kissé árnyalja a média által sugárzott képet.

– Félelem van. A közeli bevásárlóközpontból jövök, ami mindig zsúfolásig tele szokott lenni. Most viszont majdnem üres volt – mondja. Majd arról beszél, az irodából, ahol dolgozik, a délben megszólaló harangok szavára mindenkit leküldtek az utcára, hogy vegyenek részt az egyperces megemlékezésen. De ettől eltekintve az utcákon érezhetően megcsappant a forgalom.

Martényi János felvétele az egyik megemlékezésről

http://mno.hu/

– Nem igazán értjük, miért nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket a városban. Itt azt beszélik, volt előjele a terrortámadásnak, sejthető volt, hogy készül valami. Szó volt arról is, hogy akadályokat emelnek a gépjárműközlekedés ellehetetlenítésére a Ramblán, mégsem történt semmi – fogalmaz János. Utal rá, arról is beszélnek, hogy a terrortámadást eredetileg Franciaországban tervezték végrehajtani, de mivel ott nem tudták megvalósítani, Barcelona mellett döntöttek. Ő körülbelül negyed órával a történtek előtt haladt át a sétálóutcán, egy barátja testközelből nézte végig a támadást.

– Nagydarab, meglett férfi, mégis egész este zokogott a megrendültségtől és a sokktól, miközben beszámolt a látottakról – mondja. János tizenhat éve él a világ egyik legnépszerűbb turistacélpontjának számító, toleranciájáról híres Barcelonában. Ő éppolyan bevándorlónak számít itt – meséli –, mint azok, akik most soha nem látott tömegekben érkeznek Spanyolország partjaihoz. Bízik benne, hogy a spanyolok velük szemben tapasztalható nyitottsága nem fog változni a terrortámadások következtében.

Lapunk elért egy másik szemtanút is, aki óriási szerencsének köszönhetően túlélte a terrortámadást. Stanko Lekic, az újvidéki Stephany World Travel idegenvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: csütörtökön éppen városbemutatóra vitte a csoportját, mikor pedig visszatértek a piachoz, szétszéledtek. Ő a La Rambla felé vette az irányt, amikor meglátott egy fehér járművet, ami cikkcakkban közeledett, hogy minél több áldozatot szedjen. Ekkor az emberek menekülni kezdtek, sokan beszaladtak a közeli éttermekbe, hogy elkerüljék a vérengzést. Miután elhárult a veszély, az idegenvezető minden utast felhívott, akik jelezték, hogy jól vannak. Közülük egyedül Rade Jandric professzor tartózkodott a La Ramblán, aki csak azért élte túl a támadást, mert a járdán gyalogolt és nem a sétálóutca középső részén. Lekic hozzátette: a csoportjából mindenki jól van, és biztonságosan visszatértek a szállodába

Hírdetés

http://mno.hu/

A csütörtöki barcelonai terrortámadásra szokás szerint sokan reagáltak posztokkal a különböző közösségi oldalakon. A politikusok mellett színészek, zenészek, népszerű sportolók is kifejezték együttérzésüket. A filmsztárok közül a mexikói Gael García Bernal az elsők között küldte jókívánságait Barcelonába és a spanyol származású, Oscar-díjas színésznő, Penélope Cruz is kifejezte szomorúságát az Instagramon.

„Legkedvesebb Barcelonám: mekkora bánat ebben a csodálatos városban. Minden erőm a tiéd” – írta Facebook oldalán csütörtök este a világhírű énekes, Julio Iglesias, és az együttérzésben osztozott fia, Enrique Iglesias is. Antonio Banderas, a Twitter oldalán közzétett üzenet tanúsága szerint lélekben egy ölelésben egyesült a várossal.

„Együttérzésemet és minden támogatásomat küldöm a szeretett Barcelonánkat ért szörnyű támadás által szedett áldozatok családjainak és barátainak, és teljes mértékben elutasítom az erőszak minden formáját. Nem adjuk meg magunkat, sokkal többen vagyunk mi, akik békében, egy gyűlölet nélküli világban akarunk élni, ahol a tisztelet és a tolerancia képezik az együttélés alapját” – posztolta az FC Barcelona játékosa, Lionel Messi, aki, mint ismeretes, 12 évesen költözött a katalán fővárosba.

„Meg vagyok döbbenve a Barcelonából érkező hírektől” – írta Cristiano Ronaldo is, aki szintén támogatásáról és szolidarításáról biztosította az áldozatok hozzátartozóit, csakúgy, mint Sergio Ramos, aki rövid, tömör üzenetet küldött a város lakóinak: „Barcelona. Nemet a terrorizmusra. Nemet a félelem diktatúrájára.”

A világhírű teniszezőt, Rafa Nadalt is összetörték a történtek, az autóversenyző Fernando Alonso pedig úgy fogalmazott: „Micsoda szomorúság, ami Barcelonában történik. LEGYEN ELÉG!”

Jó lenne megálljt parancsolni a szélsőséges nézetek közösségi médián keresztül való terjesztésének is. A terroristák előszeretettel használják ugyanis ezeket a csatornákat a szélsőséges nézetek terjesztésére, illetve a támadások megszervezésére. Theresa May brit miniszterelnök a – több halálos áldozattal járó – júniusi London Bridge elleni terrortámadás után jelentette ki, hogy nem ártana szigorítaniuk az internetes szabályokon. A döntéshozók nemrég azt is felvetették, hogy új uniós jogszabályt kellene alkotni, amelynek értelmében súlyos összegekre büntetnék azokat a közösségi portálokat, amelyek nem távolítják el azonnal az ilyen tartalmú posztokat.

http://mno.hu/

A Facebookot, a Twittert és a Google-t az utóbbi időben egyre több támadás éri amiatt, hogy platformot biztosítanak a nem kívánatos – egyebek mellett a terrorista – tartalmak számára. Egy évvel ezelőtt brit törvényhozók egy csoportja azt kifogásolta, hogy a Facebook, a Google és a Twitter stábjában csupán néhány százan foglalkoznak az extrém tartalmak kiszűrésével, miközben csak a Facebookon közel kétmilliárdnyi felhasználói fiók van. Felelőtlen viselkedéssel vádolták a vállalatokat, valamint elenyészően kevésnek azt a 125 ezer fiókot, amelyet 2015 közepe és 2016 februárja között a Twitter terroristákhoz kapcsolódónak minősített, illetve a Google által 2014-ben az internetről eltávolított több mint 14 milliónyi extrém tartalmú videót.

Azt, hogy az extrém tartalmak kiszűrését illetően a vállalatok nem állnak a helyzet magaslatán, jól példázza az a két, idén áprilisban történt eset, amikor a Facebook-ra feltöltött erőszakot tartalmazó videók jó ideig keringtek a neten. Áprilisban egy thaiföldi férfi élőben közvetítette, ahogy megöli 11 hónapos gyermekét. A videót csak egy nappal később távolította el a közösségi portál, amikor már több százezren látták. Ugyanebben a hónapban az egyesült államokbeli Clevelandben egy férfi telefonjával rögzítette, és élőben feltöltötte a közösségi oldalra, amint a nyílt utcán meggyilkol egy idős embert. A videót három órán keresztül bárki megtekinthette.

A Facebook egyik igazgatója, Simon Milner nemrég nyilatkozatot adott ki, amelyben az eddiginél agresszívabb fellépést ígért a terrorizmussal szemben. Mint mondta a terroristák számára ellenséges környezetet szeretnének teremteni, és ehhez készek újabb háromezer munkatársat alkalmazni. A vállalat szerint a Facebook terrorizmus elleni – akadémikusokból, elemzőkből, bűnüldözési szakemberekből álló – csapata egyébként is jelentősen növelte létszámát az elmúlt évben. A cég terrorelhárító főnöke, Brian Fishman szerint az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a terroristák módszerei gyorsan változnak, és ehhez nekik is alkalmazkodniuk kell. Újabban olyan mesterséges intelligencia létrehozásán dolgoznak, amely segít megérteni, ha a posztokban használt nyelv terrorista propaganda. Illetve azonosítja az ismert terroristák képeit, videóit.

A Facebook, a Microsoft, a Twitter és a Google már tavaly decemberben bejelentette, hogy olyan új technológiát dolgoznak ki, amely kiszűri a gyűlöletbeszédet, azonosítja a terrorista tartalmak továbbítóit, és ezeket az úgynevezett „digitális ujjlenyomatokat” globális adatbázisban rögzítik, hogy bárhol könnyen azonosíthatók és könnyű szerrel eltávolíthatók legyenek. Nemrég pedig bejelentették az együttműködést összehangoló, The Global Internet Forum to Counter Terrorism nevű munkacsoport létrehozását. A tervek szerint új tartalomelemző módszert fejlesztenek ki és új szabályrendszert dolgoznak ki a terrorista propaganda felismerésére és eltávolítására. Együtt fognak működni szakértőkkel, kormányokkal, az Európai Unióval és az ENSZ-el, valamint a szélsőséges tartalmak kiszűrését lehetővé tevő technológiai megoldásokat is megosztják majd egymással.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »