Fellobbant a láng Olümpiában

Fellobbant a láng Olümpiában

A láng Görögországból május 8-án érkezik hajóval Marseille-be, és onnan indul majdnem három hónapos útjára.

A hagyományoknak megfelelően a „főpapnő” – akit ezúttal Mary Mina színésznő alakított – korhű jelmezben végezte a ceremóniát. A kedvezőtlen időjárás miatt az egy nappal korábban tartott főpróbán gyűjtötték össze a napsugarakat parabolatükörrel, és ezúttal egy kehelyből került a láng az első fáklyára.

A színésznő Héra Temploma elől a lánggal visszatért az olümpiai stadionba, ahol átadta azt a staféta első tagjának, az evezésben Tokióban olimpiai bajnok görög Sztefanosz Duszkosznak. A váltó második embere már a rendező franciákat képviselte, a 2004-ben Athénban ötkarikás aranyérmes úszó, Laure Manaudou személyében.

Hírdetés

A ceremóniára ismét nézők előtt került sor az után, hogy az előző nyári és téli olimpia lánggyújtásán a koronavírus-járvány miatt nem lehetett jelen közönség.

„Nehéz időket élünk, háborúkkal, konfliktusokkal teli időket. Az embereknek pedig elegük van a gyűlöletből, az agresszióból és a negatív hírekből, melyekkel minden nap szembesülnek” – mondta a láng fellobbanását megelőző ünnepi beszédében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. – „Mi viszont, mindannyian olyasmire vágyunk, ami összekapcsol minket, egyesít bennünket, reményt ad számunka. Az olimpiai láng, amelyet most meggyújtunk, ennek a reménynek a jelképe.”

Bach mellett köszöntő beszédet mondott Arisztidisz Panagiotopulosz, Olümpia polgármestere, a francia szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet és Szpirosz Kapralosz, a Görög Olimpiai Bizottság vezetője.

A 11 napos görögországi váltó során a fáklya mintegy 550 ember kezében több mint ötezer kilométert tesz meg, mielőtt jövő pénteken átadják a francia szervezőknek az athéni Panathinaiko Stadionban, az 1896-os, első modern kori olimpia központi helyszínén.

A láng Görögországból május 8-án érkezik a háromárbocos Belem hajó fedélzetén Marseille-be, és onnan indul majdnem három hónapos útjára. Július 26-ig több mint négyszáz francia települést és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – is érint, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »