Felszakadt a lépe az óvodás kisfiúnak édesanyja rúgásától

Felszakadt a lépe az óvodás kisfiúnak édesanyja rúgásától

A küzdősportversenyző édesanya 2015-ben ismerkedett meg új párjával és közös gyermekük is született. A vád szerint a nő ekkor kezdte elhanyagolni elsőszülöttjét.

Az ominózus eset, ami miatt a bíróságon kell most felelnie, egy októberi kiránduláson történt, ahol a gyermek elejtette az ételét, majd hiába próbálta elrejteni az anya elől, a nő kiszúrta és dühbe gurult.

Ezután olyan erővel rúgta hasba a kisfiút, hogy annak felszakadt a lépe.

A történtekre az eset másnapján derült fény, mikor a keresztanya meghallotta a gyerektől, mi történt és azonnal orvoshoz vitte.

Gyermekbántalmazás

Hírdetés

Az UNICEF kutatásai szerint évente közel 15 ezer gyerek esik áldozatul erőszakos bűncselekménynek, míg az elmúlt öt évben megközelítőleg 80 ezer, gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény történt. A pofon és a lelki fenyítés nagyon sok családban elfogadott.

Az orvosszakértő szerint szerencse, hogy a gyermeknek nem lett komolyabb baja. Gyermekeknél a vékony hasfal miatt még kockázatosabb az erős hasi trauma, amit autó-vagy motorbaleset, magasról való zuhanás, heves verekedés közben lehet leggyakrabban beszerezni.

Borderline-személyiségzavar

A borderline személyiségzavarban szenvedők viselkedése szélsőséges, kiszámíthatatlan. Környezetük gyakran elviselhetetlennek érzi őket, ám a betegek is gyakran szenvednek éppen önmaguktól. A személyiségzavar nem betegség, hanem állapot, mely hosszú, éveken át tartó pszichoterápiás kezeléssel is csak igen nehezen befolyásolható.

Az anya tagadja, hogy bántotta volna gyermekét, állítása szerint a sérülések egy óvodai verekedésből vagy biciklibalesetből származhatnak. Érdekes, hogy mégis védekezésül felhozta, abban az időben valóban ingerlékeny volt és borderline-szindrómát állapítottak meg nála.

A kisfiú több hónapos ápolás után épült fel, és az esetet követően a nagymamájánál került elhelyezésre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »