Felszólalt a német migránspolitika ellen – ellehetetlenítették az újságírónőt

Felszólalt a német migránspolitika ellen – ellehetetlenítették az újságírónőt

BERLIN. Az rt.com oldalon számolt be egy német közszolgálati médium volt munkatársa arról, hogyan „bojkottálták” õt munkahelyén, miután egy élõ közvetítésben mondta el véleményét a bevándorlásról.

Claudia Zimmermann a német kormánypárti WDR-nél dolgozott, ahol, elmondása szerint, nyomásgyakorlás formájában kapták az utasításokat.

„Fentrõl gyakorolták ránk a nyomást, a kellemetlen témákat nem engedélyezték” – nyilatkozta Claudia Zimmermann.

Az újságírónõt bocsánatkérésre kötelezték, ám mostani interjújában leszögezte: kitart az álláspontja mellett.

Máshol is nagy a támogatottsága Merkel migránspolitikájának

Claudia Zimmermann elmondta: más médiumban is nagy a támogatottsága Merkel migránspolitikájának. „Megpróbáltunk mélyebbre ásni a témában, de nem hagyták jóvá a kezdeményezésünket” – mondta az újságírónõ.

A WDR nyílt levélben fogalmazta meg, hogy elzárkózik Claudia Zimmermanntól. A levelet az összes munkatárssal aláíratták volna, de az ott dolgozók fele nem tette ezt meg.

Az újságírónõt több kollégája is támogatta, de a nyilvánosság elõtt meg kellett tagadniuk volt munkatársukat.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »