Földi László: Vagy kiutasítom, vagy börtönbe zárom, vagy kiiktatom

Földi László: Vagy kiutasítom, vagy börtönbe zárom, vagy kiiktatom

Az Európában elkövetett terrortámadások nem békeidőben történnek, hanem háborús helyzetben, ahol muszlim katonák merényleteket követnek el – jelentette ki Földi László biztonsági szakértő kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ebben a helyzetben a jelenlegi európai törvények nem alkalmasak Európa védelmére, mert háborúban az ellenséget nem illeti meg a jogi védelem; vagyis a potenciális merénylőnek azzal kell számolnia, hogy még az előtt megölik, hogy a merényletet elkövetné – vélekedett a szakértő.

Ez azt is jelenti – folytatta -, hogy a potenciális elkövetőket nem lehet szabadlábon hagyni. “Vagy kiutasítom, vagy börtönbe zárom, vagy kiiktatom szó szerint az elkövetés lehetőségéből” – tette hozzá Földi László.

Hangsúlyozta: a kialakult helyzetért Európa bevándorláspolitikája a felelős, hiszen jellemzően azokban az országokban történnek a merényletek, amelyek nyíltan befogadóak.

Hírdetés

A védekezésnek immár nincs helye, nyíltan támadnunk kell, mert már akkora bevándorló tömeg tartózkodik Európában, amelyet képtelenség megfigyelni – mondta Földi László.

MTI

 

The post Földi László: Vagy kiutasítom, vagy börtönbe zárom, vagy kiiktatom appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »