Fotók bizonyítják, hogy egy német nem-kormányzati szervezet az embercsempészektől veszi át a migránsokat

Olaszország azt kéri a Földközi-tengeri migránsmentő, nem-kormányzati szervezetektől (NGO), hogy írják alá a magatartási kódexet, ám sokan elutasítják, mondván mindez megnehezíti majd a munkájukat.

 

Sokkolta, amikor 2015 áprilisában a médián keresztül látta, hogy 800 migráns belefulladt a Földközi-tengerbe. Akkor ébredt tudatára, hogy nem nézheti tétlenül ezt az egészet.

 

A berlini Jacob Schön mindössze 19 éve volt, amikor nem sokkal a történtek után megalapította a Jugend Rettet (Fiatal megmentők). Hamarosan megismerte a három évvel idősebb Lena Waldhoffot, aki egy olyan menedékházban dolgozott, ahol naponta találkozott a Földközi-tengert legyőző emberek traumájával. Ekkor döntöttek úgy, hogy egyenesen a helyszínen fognak segíteni.

 

Egy évig tartott nekik, mire sikerült hajót szerezniük. Egy berlini pár, valamint a közösségi finanszírozás (crowdfunding) segítségével – melynek keretében belül 140 ezer eurót gyűjtöttek össze – sikerült Hollandiából egy 33 méteres halászhajót szerezniük. Ahelyett, hogy a halászhajó az Északi-tengeren biztosította volna a halfogást, egy másik sors várt rá: megmenteni a migránsokat Líbia és Olaszország között.

 

A hajó az első missziójára 2016 júliusában indult, akkor csaknem 1400 migráns életét mentette meg. A Iuventa (Fiatalság) névre keresztelt hajó a szervezet legkisebb, migránsmentő hajója közé tartozik.

 

A fotó azt mutatja, ahogy a német NGO átveszi a migránsokat az embercsempészektől (Forrás: olasz rendőrség).

 

Sokatmondó képek kerültek nyilvánosságra

 

Szerdán a hajójukat az olasz hatóságok feltartóztatták. Azzal gyanúsították őket, hogy együttműködnek azokkal az embercsempészekkel, akik Líbiából Európába csempészik az embereket. A nem-kormányzati szervezeteket (NGO) már régóta azzal vádolják, hogy a tevékenységük közvetve megkönnyíti az embercsempészek munkáját és növelik a migrációt.

 

A fiatal németek szervezetének esetében az olasz rendőrség olyan képeket hozott nyilvánosságra, amelyek közvetlen együttműködést mutatnak az embercsempészekkel. Három esetben a Iuventa hajó olyan módon mentette meg a mirgánsokat, amelyre az olasz média az „ellenőrzött átadás” kifejezést használja.

 

A fotókon látni, hogy NGO emberei találkoznak az embercsempészekkel, akik csónakon hozzák nekik a migránsokat. A gumicsónak egyáltalán nem úgy fest, mintha nehézségekkel küszködne. Az embercsempészek ezután előkapják a motort, majd motorcsónakkal továbbhaladnak az olasz vizek felé.

 

Fotó: TASR/AP

 

 „A 2016 októberéből származó nyomozás közvetett bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy a Iuventa csónakot olyan tevékenységre használták fel, ami összefüggésben van az illegális migrációval”

 

– írják az olasz hatóságok állásfoglalásukban.

 

A szicíliai Trapani városának főügyésze azonban nem gondolja úgy, hogy egy összeegyeztetett tervről lenne szó a nem-kormányzati szervezetek és az embercsempészek között.

 

Ez az első eset, hogy az olasz rendőrség egy nem-kormányzati szervezet hajóját tartóztatta fel. Olaszország és Líbia között kilenc csoport csaknem 13 hajója közlekedik, melyek közül az egyik legismertebb szervezet az Orvosok Határok Nélkül.

 

Az olasz hajókkal ellentétben nagyon közel mennek a líbiai vizek határához (kb. 23 kilométerre Líbia partjaitól), sőt valamikor még ezt a határt is túllépik. Nagyon sokan (az olasz, osztrák és a német kormányon át egészen az Europolig és a Robert Kaliňák szlovák belügyminiszterig) azzal vádolják őket, hogy a tenger közelében történő migránsmentéssel megkönnyítik az embercsempészek munkáját és serkentik a migrációt.

 

Magatartási kódex

 

Olaszország az Európai Unió áldásával magatartási kódexet készített a Földközi-tengeren embermentést végző nem kormányzati szervezeteknek (NGO). A kódexet a kilenc szervezetből eddig három írta alá.

 

Forrás: DenníkN/Körkép.sk

Nyitókép: TASR/AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »