Futballmenedzserek

Futballmenedzserek

Szokásom mostanában morfondírozni azon, hogy a magyar miniszterelnök micsoda. Hogy mi szeretne lenni, és hogy minek kellene látszania. Itt nem arra gondolok, hogy liberális-e vagy konzervatív – az eszmei-világnézeti alapok ideje lejárt, nem számítanak –, azzal meg nyilván tisztában vagyok, hogy jelenleg is ő hazánk kormányának feje. Immár harmadszor, és épp arra készül, beleadva apait-anyait, hogy negyedjére is pozícióba kerülhessen.

Esélyei kiválóak. Ezt azonban kritikusai szerint nem színvonalas teljesítményének köszönheti. Hanem részint annak, hogy ellenfelei méltatlanul haloványak hozzá képest, részint meg annak, hogy tökélyre fejlesztett formában műveli a verbális politikát. Ebben az átmeneti korban, amikor a bulvártelevízió, az internet és a közösségi média mindent visz, ez a kulcskérdés. Így történhet meg, hogy az eredmények mellett a hibák, a vétkek és a bűnök is eltörpülnek, észrevétlenek maradnak. Bármit lehet. A közpénz elveszítheti közpénz jellegét, a tehetséges gázszerelők viharosabban gazdagodhatnak, mint Mark Zuckerberg, és sok-sok milliárd forint mehet el labdarúgásra. Akár a határainkon túlira is.

Mindenkinek kell legyen valami bolondériája. Ha valaki a világ legnépszerűbb sportjába van belehabarodva, az semennyire sem meghökkentő. A miniszterelnök világ életében előszeretettel kergette a „pöttyöst”, a gyepen sajátította el a győzni akarás és a veszíteni kevésbé tudás technikáit is. Mivel sokra nem vitte, nem csoda, hogy amikor helyzetbe került, úgy döntött: az egész országnak-nemzetnek lesz muszáj sokra vinnie helyette.

http://mno.hu/

Szép vállalás. Az orbáni futballfeltámasztási projekt az első Fidesz-ciklusban sem volt feltétlenül rokonszenves, de az, ami akkor történt, semmi sem volt ahhoz képest, ami az elmúlt hét évet jellemzi. A legszembeszökőbb, legparodisztikusabb jelenség a stadion, amelyet telke kertjének végébe építtetett a kormányfő, majd szerveztetett hozzá csapatot is, amely épp egy Pintér Attilával és csupa innen-onnan összeterelt játékossal iparkodna tényezővé válni hazai szinten. Hadd nevessünk mindennap.

http://mno.hu/

A parodisztikum nem ebben az egy esetben érvényesül. A helyzet az, hogy hiába tudja jól Orbán Viktor, hogy a futball fontos identitásképző erő – mint a tavalyi Európa-bajnokság alkalmából is kitűnt –, ez csak nemzetközi kontextusban érvényesíthető. Ahhoz, hogy áldassék a stadion- és csapatépítők neve, minimum kontinentális sikerekre lenne szükség. Ám azokat nem adják ingyen. Megváltozott a világ azóta, hogy közép- és kelet-európaiak is nyerhettek nemzetközi kupákat, és hogy világ- vagy Európa-bajnokságokon apró országok is diadalmaskodhattak. A tőke a sztárbajnokságokban és a nagy futballnemzeteknél van. Soha nem stimmelt még ennyire a kis pénz, kis foci szlogen. Az NB I-ből akkor sem lesz Premier League, ha a felcsúti zsoldosok egyszer felhágnak a dobogó tetejére.

http://mno.hu/

De mi lehet a nagy-nagy cél akkor, amikor a határon túli klubokat és akadémiákat is – Munkácstól Eszékig, Szeredától Szerdahelyig – egyre lendületesebben szórják meg milliárdokkal? Tán csak nem a lopakodó nemzetegyesítés?

Komoly dolgokkal ne tréfáljunk. Amúgy is volna itt még néhány lehetőség. Kettő, mert a harmadikkal – miszerint ezek is kifizetőhelyek lennének – nincs kedvem foglalkozni. Az egyik: az odaáti tehetségek felfedezésével és átszippantásával hosszabb távon mégiscsak javítható lenne a minőség. Lám, a magyar jégkorong sikereiben is mekkora szerepet játszottak a székelyek. A másik: maga a miniszterelnök és farvizén a többiek – lőrincestül-sesztákostul – igazándiból futballmenedzserek szeretnének lenni. Nem csupán lélekben, konkrétan is. Jönni-menni, adni-venni, meccset nézni, szurkolni, szotyolázni, pénzt keresni, élni boldogan. Ha az orosz multimilliárdosok és a katari emírek nívója elérhetetlen is – az államkassza tartalma köztudomásúlag nem kimeríthetetlen –, regionális minikrőzussá miért ne hízhatna az Orbán-kompánia? Nem is járnánk rosszul – persze főként akkor, ha ez lenne a főállása a társaság összes tagjának.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »