Ha most nincs munkája, akkor már nagyon nehezen lesz

Növekedett a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélkülieké március és május között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján, így gyakorlatilag mostanra már mindenkinek van munkája, aki hadra fogható volt. A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 390 ezer fölé emelkedett március-májusban, ami csaknem 80 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,6 százalékponttal, 67,6 százalékra emelkedett.

Horváth András, a Takarékbank elemzője kiemelte: a legjobb munkavállalási korú, 20-64 éves korosztály 72,7 százaléka dolgozott, ami már 1,3 százaléka meghaladja az EU28-ak 71,4 százalékos átlagos rátáját, de további erőfeszítésekre van szükség az egyik fő versenytárs cseh gazdaság 77,6 százalékos rátájának eléréséhez.

egy szerelő a rábánál

Forrás: MW

Hírdetés

„A munkaerő-piaci részvétel, azaz az aktivitási ráta 1 százalékponttal emelkedett a tavaly május értékéhez képest, ezzel elérve a 70,8 százalékot – emelte ki Virovácz Péter. Az ING Bank közgazdásza hozzátette: a ráta havi összehasonlításban is növekedni tudott, amelyben szerepet játszhatott az idei évben lezajló, szinte minden szektort érintő béremelkedés.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma az időszakban 108 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 22 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 7 ezerrel csökkent. Így most 203 ezer közfoglalkoztatott van, 111 ezer külföldön dolgozó, és 4 millió 80 ezren dolgoztak a hazai elsődleges munkaerőpiacon.

Március és május között a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 48 ezer fővel, 203 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,1 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent. Virovácz Péter, az ING Bank arra hívta fel a figyelmet, hogy megállt a munkanélküliek korábbi hónapok látott enyhe, havi bázisú emelkedő trendje. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,6 hónap volt, a munkanélküliek 44,2 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

Májusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 17 ezer nem támogatott, versenyszférai új álláshelyet jelentettek be munkaadók, ami 2 ezer fős csökkenés az előző havi munkahelyteremtési képességhez képest. Május végén összesen 82,8 ezer bejelentett munkahely maradt betöltetlen, ami csökkenés az előző havi 88,9 ezres adathoz képest. Hortávth András rámutatott: a munkaerőhiányról szóló folyamatos hírek ellenére a magyar gazdaság továbbra is közel 800 ezer fős munkaerőtartalékkal rendelkezik a dolgozni szándékozó inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számát tekintve. Figyelembe kell venni azonban, hogy a fenti csoportok egy részének a foglalkoztathatósága problémás, így érdemi beavatkozások szükségesek a nyílt munkaerőpiacon való megjelenésükhöz – vélekedett a szakértő, aki azt is hozzátette, hogy a közszférából több tízezer magasan képzett munkavállaló versenyszférába való átvezetésére lenne szükség az egészségesebb hazai foglalkoztatási szerkezet érdekében.

A Takarékbank szerint a foglalkoztatottak száma szezonális hatások miatt a következő hónapban lépheti át újból a 4,4 millió főt, majd nyár végére megközelítheti a 4,5 milliót. Várhatóan tovább csökken a munkanélküliek száma, idén a nyár második felére 4 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta. Az ING szerin is a közeljövőben az elmúlt években megszokottnál lassabb ütemű lehet a munkanélküliségi ráta csökkenése. Ennek oka abban keresendő, hogy a jelenlegi környezetben fennmaradó munkanélküliség többnyire strukturális természetű, azaz a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben munka nélkül maradók feltehetőleg csak nagy erőfeszítéssel lennének foglalkoztathatók. Úgy vélik, munkanélküliségi ráta meglátásuk szerint év végére 4 százalék közelébe süllyedhet, miközben a bérek emelkedése kétszámjegyű lehet.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »