Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember

Nem az a baj, hogy köszönő viszonyban sincs a valósággal, amit állít. Hanem az, hogy ezt ő is tudja. Hiszen már az eleve provokációnak szánt “látogatásakor” elmondták neki, mi az igazság.

S hogy mi?

Az állampolgárok által visszaküldött kérdőívek a postához kerülnek vissza. A posta küldi el a BM-nek, s a BM annak a cégnek, ahol kiértékelik és összegzik a visszaküldött anyagot.

Hírdetés

Ennél a cégnél járt Hadházy, ahová -és ezt elmondták neki!- a visszaküldött kérdőívek egyharmada sem érkezett még meg, ugyanis azok egy része még a postán van, vagy úton a BM felé, vagy még a BM-nél, vagy onnan útban a céghez.

De az eddig visszaküldött ívek száma közel 1,8 millió.
Ehhez képest Hadházy a cégnél lévő anyagról pofázik, haknizik a hozzá közel álló gecimédiában (a baloldaliban, ami, mint a legfőbbtől tudjuk, a kisember nézőpontját közvetíti), és hazudozik össze-vissza.

Persze, nincs itt semmi látnivaló. Ezek a taknyok(*) eo ipso ilyenek, és pontosan ezen a helyiértéken kell kezelni Hadházy összes eddigi “tájékoztatóját” a korrupcióról, ezen a helyiértéken kell kezelni ezt a mocskos gazembert.
És nagyon helyes: leperelni róla a gatyát is, tanulja meg végre, hol a határ. 

(*: Elhatároztam, ezentúl csak olyan jelzőket használok ezekre, amelyeket a nagyon korrekt, nagyon pc, nagyon européer libsebalos, “igazi”, a kisemberek nézőpontját megjelenítő sajtó aggat ránk. A takony az “igazi” sajtó pöcegödrének egyik legnagyobb darabjából, a kolozsvaros.com-ból való.)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »