Hamarosan kiderül, hogy mi történt a tavalyi Balaton Soundon

A Blikk írja a Zsaru magazinra hivatkozva, hogy a közeljövőben lezárul a nyomozás a Balaton Soundon bedrogozott lányok ügyében.

Mi történt?

A kanadai DVBBS Dj-duó, Alexandre Philip és Christopher Roberts Andres öltözőjében eszméletlen állapotban találtak lányokat. Több verzió is keringett az ügyről, később az sem volt biztos, hogy eszméletlenek voltak, valószínűleg két ájult lányról volt szó, plusz egy harmadik érintettről, akit sírva találtak a mosdóban. Őket azonnal ellátták az egészségügyi sátorban a fesztiválon, a helyszínt lezárták. A zenészek ezután gyorsan leléptek, a reptéren érték utol őket, de a kihallgatás végeztével elhagyhatták az országot. A siófoki rendőrség ismeretlen tettes ellen kezdte meg a nyomozást, szexuális erőszak gyanúja miatt.

Kasznár Gyula alezredes a Zsaru magazinnak a következőket mondta:

„Felmerült a gyanú, hogy a lányok ismeretlen anyagot fogyasztottak, majd bódult állapotukban sérelmükre szexuális kényszerítés bűntettét valósították meg.”

Az is kiderült, hogy a Dj-k csomagjaiban szexuális segédeszközöket és nagy mennyiségű óvszert is találtak, bár utóbbi egy fesztivál elengedhetetlen kelléke. A nyomozás viszont azt állapította meg, hogy nem történt erőszak.

„A nőgyógyászati vizsgálatok semmilyen szexuális cselekményt nem állapítottak meg”

 - mondta Kasznár.

Azt viszont a pozitív drogteszt bizonyította, hogy a DVBBS tagjai kábítószert fogyasztottak – így végül emiatt váltak gyanúsítottá.

„A kanadai zenészeket és menedzserüket kábítószer birtoklása vétségével gyanúsítottuk meg, szabadlábon védekezhetnek”

 - tette hozzá Szunomár Gábor őrnagy.

Azt is ő árulta el, hogy ha az ügyészség nem rendel el további nyomozást, az ügyet hamarosan lezárják. A Blikk megkeresésére Papp Gábor, a zenészek ügyvédje elmondta, hogy nem értesült a nyomozás lezárásáról.