Három hónapig volt magyar a kosaras DeAndre Kane: inkább fizet, nem keveset

Az eleinte furcsa, később komikussá váló DeAndre Kane ügy úgy oldódott meg Európa-bajnokság előtt álló férfi kosárlabda-válogatottunknál, ahogy sejteni lehetett.

Mint a bb1.hu írja szerdán megérkezett Tel-Avivba az amerikai kosaras, aki a nyáron megkapta a magyar állampolgárságot, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a kolozsvári Európa-bajnokságon tudjon segíteni a válogatottnak. A játékos azonban a Macabbihoz csatlakozott, a nemzeti csapat helyett, tette ezt úgy, hogy a szerződését elsősorban európai útlevelének köszönheti.

A szakportál kénytelen megállapítani, hogy egyébként azzal az indokkal nem csatlakozott a nemzeti csapathoz, hogy veszélyeztetett terhes a felesége. „Az más kérdés, hogy izraeli útjában mindez nem zavarta.”

Valóban így van. Amikor múlt csütörtökön a Magyar Nemzet munkatársaiként Kecskeméten, a válogatott edzésén jártunk, rákérdeztünk Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánynál, most akkor hol van Kane. A szakvezető utalt arra, hogy veszélyeztetett terhes feleségére hivatkozik az amerikai, akinek akkor már egy hete a többiekkel kellett volna lennie. Ezt akkor le is írtuk, azt már nem akartuk, amit Ivkovics inkább csak „barátilag” mondott, hiszen ekkor még számolt azzal, hogy a honosított légiós esetleg mégis betoppan. Egymás között megjegyezte ugyanis,

nem ritka, hogy hasonló esetekben mindenfélét kitalálnak a kiszemeltek, légiósósok. Van, aki előszeretettel arra hivatkozik, hogy meghalt a nagymamája. Mint Ivkovics mondta, egy-egy kosarasnak öt nagymamája is volt a halálesetek száma alapján.   

Tavasszal, a szövetség sajtótájékoztatóján vetettük fel először, mennyire szerencsés csapatépítés szempontjából – ráadásul egy sikeres, egységes, az Eb-szereplést tavaly veretlenül, bravúrral kivívó nemzeti csapat esetébe – egy olyan játékos meghívása, aki feltehetőleg azt sem tudja, hol van Magyarország. 

Szalay Ferenc elnök akkor arról beszélt, a magyar kosárlabdát a jóval nagyobb költségek (40 millió euró kontra 8 millió euró) nem lehet egy klubon keresztül építeni, mint a kézilabdát. Ivkovics kapitány hozzátette akkor, a honosított kosaras nem kap külön pénzt azért, hogy magyar válogatott lesz, alapból ugyanúgy a cipő és a felszerelés illeti meg, mint a többieket,

a vonzerőt számára az európai útlevél jelenti. Ha pedig az állampolgárságát megkapva mégsem áll a válogatott rendelkezésére, neki kell kártérítést fizetnie. (Egyik volt kollégánknak később Ivkovics az összeget is megnevezte, 25 millió forintról beszélt.)  

DeAndre Kane június 1-én Szolnokon tette le a magyar állampolgárságot. Az eljárást is minősíti, hogy természetesen nem beszél magyarul, a Nemzeti Sportnak adott interjúban legalább őszinte volt és elárulta, gyakorlatilag semmit sem tud Magyarországról. 

Sport R.B. Honosítottunk egy kosarast, aki egyelőre nem sokat tud hazánkról Az amerikai Kane DeAndre csütörtökön letette az esküt, s így ott lehet az őszi Eb-n a válogatottunkban.

Kane újabb látogatására most már hiába várunk – bár annyira azért nem vártuk ezt soha. Ivkovics múlt héten Kecskeméten azt is elmondta, valójában húszból egyszer jön be egy hasonló honosítás, Kane-t viszont ő nézte ki, a csoportból való továbbjutáshoz – úgy látta – szükség lesz rá. 

Bízzunk benne, hogy erre maga Ivkovics és a csapat cáfol rá szeptember elején az Eb kolozsvári csoportjában. Az együttes jelenleg Varsóban vesz részt nemzetközi tornán, a sportnapilap helyszínen lévő munkatársának a kapitány úgy nyilatkozott:

– Én választottam Kane-t, háromszor járt Magyarországon, kollégáimmal lefolytatott megbeszélései után pozitívak voltak a tapasztalatok, az ajánlólevele is hasonlóan pozitív volt. A korábbi egyeztetések során végig nyitott és normális volt.

Sajnos becsapott minket. Az Európa-bajnoki szereplők közül majdnem mindenki igyekszik honosítani játékost, az esetek többsége hasonlóan zajlik, mint a miénk, tudtuk ezt,

ezért kötöttünk olyan szerződést, amely komoly elvárásokat támaszt vele szemben. Mostantól a jogászok beszélnek.

Mint az NSO-n olvasható, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége felkészült a játékossal való szerződéskötés során erre az eshetőségre is, így a megállapodás tartalmaz szankciókat. Hogy ezzel milyen mértékben kíván élni a szövetség, arról az Eb után az elnökség határoz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »