"Horthy egy pöcs" – A baloldal sikerrel bedőlt a Fidesz elterelésének

"Horthy egy pöcs" – A baloldal sikerrel bedőlt a Fidesz elterelésének

Tegnap már beszámoltunk róla, milyen átlátszó és álságos módon igyekszik a Fidesz rátelepedni Horthy Miklós, egykori kormányzó emlékére, csak azért, hogy pluszpontokat szerezzen a jobboldali szavazók körében, holott még egy hónappal ezelőtt is élesen kritizálták azokat, akik szobrot állítanak a huszadik század egyik legnagyobb magyar államférfijének. Úgy tűnik, a baloldal most rendesen fel is ült a kormányzati taktikázásnak.

„Fura, hogy 2017-ben az a politika, hogy Horthyról kell valamit mondani. Ám legyen. Horthy egy pöcs. Van ez a szoborállítás vonal, nem lehetne hogy inkább a Don-kanyarban meg Auschwitzban legyen szobra?”

A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak tegnap este ezzel a veretes gondolatsorral sikerült megörvendeztetnie azokat a Facebookon.

Korábban Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend elnöke és főkapitánya nyilatkozta a Népszavának, hogy nagyon örül Orbán Viktor hirtelen hatalmas Horthy-barátságáról árulkodó kijelentésének, de messzemenő következtetést azért nem vonna le belőle. Mint ismeretes, a szervezet életnagyságú köztéri lovasszobrot állítana a néhai kormányzónak.

Érdemes emlékezni: Orbán Viktor korábban olyan kollaboráns politikusnak nevezte Horthy Miklóst, aki nem méltó arra, hogy az utókor szobrot emeljen a tiszteletére.

A gumicsontra úgy tűnik nem csak a hazai politika, de több külföldi sajtótermék is ráharapott.

Hírdetés

A Spiegel Online-on megjelent, Orbán tabutörésre merészkedik című írásában – az MTI híradása szerint – Keno Verseck kiemelte, hogy Magyarországon kezdődik a választási kampány, és Orbán Viktor miniszterelnök a szélsőjobboldalon vadászik szavazatokra:

„Orbán eddig tartózkodott Horthy ‘nyilvános dicsőítésétől’, de most ezt tette, és kijelentése nem volt elszólás, ezt jelzi, hogy a heves bel- és külföldi kritika ellenére megerősítette álláspontját.”

Keno Verseck a szavazótábor kiszolgálásával és a szélsőjobb szavazóinak megnyerésével kapcsolatos belföldi bírálatok mellett arról is írt, hogy a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppártban (EPP) nyilvánosan ugyan nem akartak reagálni Orbán Viktor Horthy Miklósról szóló kijelentéseire, de EPP-s politikusok név nélkül nyilatkozva jelezték:

„megdöbbenéssel szemlélik, ahogy Orbán Viktor világképe egyre inkább jobboldali radikális vonásokat ölt”.

A nagy aggodalomhoz azért mi hozzátehetjük, hogy ez a váratlan színvallás inkább újabb köpönyegfordításként értelmezhető, ami épp olyan választási manőver és politikai termék csupán, mint anno a polgári Magyarország víziója volt, amiről szintén kiderült, hogy a kormányfő és pártja egy pillanatig sem vette komolyan.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »