Hosszú Katinka feltalálta a bronz mentőövet

Hosszú Katinka feltalálta a bronz mentőövet

Pozitív meglepetés: az Iron Lady harmadik helyen végzett 200 m pillangón a budapesti úszó-vb-n.

Hulla fáradtan, a 200 m gyors döntője után nem sokkal kellett vízbe ugrania a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának még szerdán, de így is 6. legjobb idővel kvalifikálta magát a csütörtöki döntőbe. Ne feledkezzünk meg Szilágyi Liliánáról, aki 20 évesen rontott be a világbajnoki finálé kapuján, épp az Iron Ladyt eggyel követő időeredménnyel.

Azok után, ahogyan eddig szerepelt az úszócsapat a Duna Arénában (Kenderesi Tamás Európa-csúcsot és aranyat vizionált magának 200 pillangón, Kapás Boglárka pedig egyéni csúcsot és érmet 1500 méter gyorson, közben viszont a 4×100-as férfi gyorsváltó meglepetésre bronzérmet nyert), nem mertünk érmet remélni a csütörtöki naptól, főként, hogy Katkára a pillangó után háromnegyed órával még egy váltószám is várt. Félteni aztán nem kellett, taktikus versenyzéssel, idei legjobbjánál (2:07,25) bő egy másodperccel jobbat úszva (2:06,02) felállhatott a dobogó harmadik fokára, amivel azért lassan hozzuk a Sós Csaba kapitány által kiadott „kötelező” hatérmes válogatott termést – ha senki más, hát Hosszú Katinka fogja szállítani az utolsót a zárónapon, 400 m vegyesen.

Szilágyi Liliána az esélyeknek körülbelül megfelelve a 7. helyen zárt. A névnapos Lilu így értékelt: „Nagyon sokat tanultam ebből a versenyből. Nem fogok megállni, mindenkinek üzenem innen. Úgy érzem, jó úton járok, köszönöm a magyaroknak! Örökre megmarad ez az emlék. Többre voltam azért ennél képes, a lelkem mélyén tudom, hol a helyem a világban.”

http://mno.hu/

Hírdetés

Férfi 200 m háton a középdöntőben két magyarért is szoríthattunk, Bernek Péter a 2., Telegdy Ádám a 8. legjobb idővel keveredett ebbe a szakaszba, de a döntőbe jutásért már csak egyikük „maradt talpon”, Bernek nagy egyéni és országos csúcsot úszva (1:55,79) a futamában 3., összesítésben a 6. legjobb idővel finalista, ott pedig bármi lehet, célul magának a legjobb öt közé kerülést tűzte ki.

Telegdy Ádám egyetlen hellyel maradt le a nyolc közé jutásról, igaz, a nyolcadik leggyorsabb legény 58 századmásodpercre volt tőle, tehát annyira nem volt szoros a verseny.

„Kevesebben múlt azért, mint számítottam, ez a 9. hely egy pozitív csalódás. A Duna Arénában úszni örök emlék marad, nincsenek rá szavak, nagyon élveztem” – ezt Telegdy Ádám nyilatkozta a sajtózónában. Amit ehhez Bernek hozzátett: „Öt éve üldöztem az országos csúcsot. Bízom benne, hogy szombaton is velem lesz a közönség, a lényeg, hogy mindig elégedetlen vagyok magammal. Gyengén kezdtem, de ha be tudnék menni 1:55 alá, akkor a helyezéstől függetlenül nagyon elégedett lennék.”

A női 4×200-as gyorsváltóban a műsor végén még azért reménykedtünk, mert 100-on nem muzsikáltunk túl jól, és mert kisebb is volt a mezőny, no meg persze azért is, mert Gyurinovics Fannit Hosszú Katinkára cserélte Sós a döntőre. Az eredmény nem maradhatott el, 4 másodpercet faragott a hölgykoszorú a délelőtti időn, a 7:51,33 ráadásul a 6. helyen túl azt is jelentette, hogy jobbat úsztunk, mint a délelőtti programban bárki. Ez a pozíció volt a cél, a riói olimpián is ez sikerült. Üröm lehet az örömben, ha igaz a hír, hogy az eredeti tervek szerint Kapás Boglárkának is helyet szorítottak volna a váltóban, de ő a 800 m gyors érmében reménykedve inkább nem vállalta ezt az úszást.

A pénteki programot hajnalban tesszük közzé.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »