Hosszú Katinkának a motiváció megtalálása jelenti már a legnagyobb kihívást

Hosszú Katinkának a motiváció megtalálása jelenti már a legnagyobb kihívást

„A motiváció megtalálása jelent kihívást. Értem már, miért szokták mondani csapatsportokban, hogy bajnoki címet megszerezni szép dolog, de megtartani az igazán nagy kihívás.” – nyilatkozta Hosszú Katinka a molcsapat.hu portálon megjelent interjújában.

Mint elmondta, most érzi, hogy igazuk volt azoknak, akik szerint nehezebb megvédeni az eredményeket, mint megszerezni azokat.

„Nem elég, hogy mindenki téged akar megverni, de te is annak tudatában készülsz, hogy te vagy a legjobb abban, amit csinálsz, így extra motivációt kell találnod a mindennapokhoz. Erre törekszem” – mondta Hosszú Katinka, akit bár egyelőre nem foglalkoztat az élsport utáni civil élet, de arra a kérdésre szívesen válaszolt, hogy kiben látja a fiatal magyar úszók közül az utódját. „Elsőre Késely Ajna jut eszembe. Nem feltétlenül mondom, hogy az utódom, hiszen nem vegyes úszó, de a magyar úszósport számára fontos, hogy az ő fejlődése töretlen legyen.”

Hírdetés

A versenyző az intejúban elsorolja az elmúlt évben elért sikereit és elmondja azt is, hogy tavaly számára a legfőbb negatívum a Világkupa-sorozat új szabályozása volt, aminek köszönhetően a nem tudta megvédeni összetett elsőségét a sorozatban.

A nemrég hatodszor is az év sportolónőjének megválasztott úszó arról is beszél, hogy éli meg, hogy magánéletéből közügy lett, és a bulvársajtó folyamatosan Shane Tusuppal és vele foglalkozik.

http://mno.hu/

„Tisztában vagyok vele, hogy ez velejárója annak az életformának, amit az elmúlt években mi magunk alakítottunk ki. Az kevésbé zavar, hogy az uszodából kilépve is lefotóznak, az már jobban, amikor valótlanságokat vagy részigazságokat írnak az újságok.” – mondta el a portálnak Hosszú Katinka.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »